Az agráriumot érintő nehézségekre kerestek megoldást

2023.11.10. 08:01 | Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Szervezete „Kiutak” címmel tájékoztató fórumot tartott a szolnoki Vármegyeháza dísztermében.

A gazdafórum címválasztását a mezőgazdaságban dolgozók mindennapjait megnehezítő akadályok, és az azokra való megoldáskeresés indokolta. A rendezvény célja az volt, hogy szakemberek bevonásával olyan irányokat, utakat, alternatívákat határozzanak meg, amelyek rövid időn belül hathatós segítségként épülhetnek be a gazdaságok mindennapjaiba. Ilyenek lehetnek az új technológiák alkalmazása, új fajták, illetve növényfajok vetésforgóba történő beillesztése, a gazdaságok több lábon állásának lehetőségei, valamint az új uniós közös agrárpolitika, vagyis a KAP által nyújtott támogatási lehetőségek kiaknázása.

A megjelent vendégeket Hubai Imre Csaba, a NAK Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Szervezetének elnöke, majd dr. Berkó Attila főispán, a kormányhivatal vezetője köszöntötte. Hubai Imre vármegyei elnök, majd dr. Sziráki András, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökének beszéde után szakmai előadások kezdődtek.

A rendezvény tematikája több ágazatot is érintett. A szakemberek iránymutatásaikkal a mindennapi gazdálkodáshoz kívántak segítséget nyújtani, új információkat átadni. Az előadások során a gazdák betekintést nyerhettek a gabonapiac, a kertészet és gyümölcstermesztés helyzetébe, jövőjébe, valamint megismerhették azokat az új irányokat, amelyek átalakítják, megújítják a termelést. A 2024. évi támogatási lehetőségekről is első kézből informálódhattak Szabó Endre, a Magyar Államkincstár KAP és Nemzeti Agrártámogatások végrehajtásáért felelős igazgatójától.

 

 

Forrás: Főispáni Kabinet