Az átalakuló energiahasználatról tartottak konferenciát

2023.10.13. 13:14 | Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal

A kistérség gazdasági súlyának és az előző évek sikereinek köszönhetően immár ötödik alkalommal rendezték meg a Jászsági Gazdasági és Fejlesztési Konferenciát a jászberényi Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Campusán.

A Jászsági Menedzser Klub Egyesület által szervezett eseményt mindig nagy érdeklődés kíséri, alkalmanként több mint száz cégvezető, a Jászság szakképzésben érintett oktatási intézményeinek vezetői és a települések polgármesterei vesznek részt. Céljuk, hogy a térség gazdaságának fejlesztését a települések fejlesztéseivel összhangban valósítsák meg, ezzel is növelve a régió versenyképességét.

A mostani rendezvény mottójának az „Átalakuló energiahasználat hatásai a gazdaságra” címet adták a szervezők. Az előadások témáit is e köré építették, hiszen megállapításaik szerint napjainkban mindenki számára a legizgalmasabb kérdések a közeljövő energiaellátásához, annak biztonságához kapcsolódnak. A Jászsági székhelyű vállalkozásoknak is az energiaellátáshoz kapcsolódó kihívások jelentenek komoly feladatot, amely kihatással van a beruházásokra, a térség fejlődésére.

A meghívott vendégeket Dr. Rédei István, a Jászsági Menedzser Klub Egyesület elnöke, majd dr. Berkó Attila főispán köszöntötte. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal vezetője a vármegye és a Jászság gazdaságáról osztotta meg gondolatait; kiemelte: a vármegye gazdasága növekvő tendenciát mutat, a Felső-Jászság településeinek árbevételi-, illetve foglalkoztatási adatai évről-évre nagyobb éves növekedési rátát produkáltak. A Jászság a vármegye gazdasági erejének 75 százalékát teszi ki.

Kép

Napjainkban a megújuló erőforrások az energiaszükséglet egyre nagyobb hányadát nyújtják. Az utóbbi 2-3 évben - a pályázati támogatásoknak köszönhetően - számos naperőműpark épült a vármegyében és a Jászságban egyaránt. A kormányhivatal 2022-2023-ban, közel 60 naperőmű, és több mint 200 Jász-Nagykun-Szolnok vármegye területén létesülő napelemes kiserőmű engedélyezéséhez kapcsolódó eljárást folytatott le. Ezek közül 12 db napelemes kiserőmű használatbavétele valósult meg az adott időszakban a Jászság területén. Az általuk előállított villamosenergia jelentős része a közcélú hálózat villamosenergia igényét szolgálja ki – hangzott el dr. Berkó Attila főispán beszédében.

A konferencia fővédnöke Dr. Czepek Gábor közigazgatási államtitkár volt. Nyitóelőadása után Csernus Dóra, az Egyensúly Intézet vezető klíma- és környezetpolitikai szakértője tartott előadást „Hogyan újítsuk meg hazánk energiarendszerét?”címmel. Ezt követően arra is választ kaphattak a konferencia résztvevői, hogy mivel érdemes fűteni a mai energiaárak mellett, valamint betekintést nyerhettek a térségfejlesztés és az agrárium jövőjébe az átalakuló energiahasználatra tekintettel. A jászberényi Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Campusán tartott szakmai nap kerekasztal beszélgetéssel zárult.

 

Forrás: Főispáni Kabinet