Bajnokokat és edzőiket köszöntötték

2024.01.29. 16:52 | Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal

A legeredményesebb sportolókat, felkészítőiket, egyesületeket köszöntötte Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata. A Kővári Tamás-díjat idén Bagyinszki Géza testnevelő tanár, atlétika edző kapta.

Kép

 

„A sport megtanít becsületesen győzni vagy emelt fővel veszíteni. A sport tehát mindenre megtanít” - ezzel az Ernest Hemingway idézettel nyitották meg a szolnoki sportolók köszöntésére rendezett ünnepséget a Városháza dísztermében.

 

A díjátadások során a kajak-kenu, evezés, vívás, síkfutás, ejtőernyőzés, pool biliárd, sumo, tánc, szkander, darts, karate, légtorna, tánc, fit-kid, break sportágban világbajnokságon, Európa Bajnokságon, olimpiai sportágakban, felnőtt Magyar Bajnokságon, illetve felnőtt Magyar Kupában kiemelkedő eredményt elért versenyzők és edzőik, felkészítőik vehettek át elismeréseket.

 

Kép

 

Kép

 

A díjakat Szalay Ferenc polgármester és dr. Berkó Attila főispán adta át.

 

A 2023. évi Kővári Tamás-díjat a Kuratórium döntése alapján Bagyinszki Géza kapta.

 

Kép

 

Bagyinszki Géza tanári pályáját a Mátyás király úti Általános iskolában kezdte, később a Szolnoki Sportiskola módszertani vezetője volt, majd a Széchenyi István Gimnázium testnevelő tanáraként fejezte be pedagógusi pályafutását. Elkötelezett tanári munkája mellett a sportélet számtalan területén tevékenykedett, edzői munkássága elsősorban az atlétikához kötődik. A szolnoki sportéletben betöltött több mint három évtizedes sokoldalú munkásságával kiemelkedő értéke a városnak – hangzott el méltatása során.

 

Kép

 

Az ünnepségen a Szoldance Táncsport Egyesület műsora szórakoztatta a közönséget.

 

Forrás: Főispáni Kabinet