Díjátadót és nagykunsági ruhabemutatót is tartottak a Jászkun Emlékülésen

2024.05.07. 16:04 | Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal

Idén jubilál térségünk történelmi örökségének meghatározó eseménye, a Redemptiót tíz évvel ezelőtt nyilvánították nemzeti emléknappá – hangzott el a Vármegyeháza dísztermében rendezett Jászkun Emlékülésen.

Mint ismert, május 6-án a Jászkun Hármas Kerület önmegváltását, a Redemptiót lehetővé tevő diploma aláírását ünnepeljük, amelyet Mária Terézia látott el kézjegyével. Őseink – szabadságukért cserébe – 580 ezer rhénes aranyforintot fizettek ki, emellett pedig 1000 lovas katona kiállítását vállalták.

Nincs annál lélekemelőbb érzés, mint amikor egy tájegység népe az ősi jogok jussán visszakapja azt a megbecsülést, amely kijár neki annak okán, hogy amikor a haza sorsát kellett „eligazítani”, ők adták a legkiválóbb katonákat – e szavakkal nyitották meg a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Önkormányzat által szervezett emlékülést, amely ezúttal is a regnáló és az emeritus kapitányok bevonulásával kezdődött.

A Vármegyeháza dísztermében Hubai Imre köszöntötte a vendégeket. Az identitásunk kiteljesedésének jelentős napját ünnepeljük. Egy nemzet számára a szuverenitás fontos, márpedig a szuverenitás és a Redemptio közel állnak egymáshoz – emelte ki a vármegyei közgyűlés elnöke.

A Kunszövetség tiszteletbeli elnöke, Dr. Fazekas Sándor országgyűlési képviselő beszédében a vármegyében élők összetartásának jelentőségét hangsúlyozta.

Kép

Az ünnepi eseményen a kormányhivatal képviseletében dr. Berkó Attila főispán, dr. Katona Károly főigazgató és a járási hivatalok vezetői vettek részt.

Az emlékülésen a JÁSZKUNSÁGÉRT elnöki elismerő oklevélben részesült:

-           Besenyi Vendel, a Jászság helytörténeti kutatója,

-           Csikos Sándor, Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze, emeritus nagykun kapitány, 

 

Kép

 

-           Dr. Horváth László, történész, a szolnoki Damjanich János Múzeum igazgatója,

-           Mészáros János, vármegyei főépítész, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Értéktár Bizottság nyugalmazott titkára,

-           a kisújszállási Nagykun Táncegyüttes

-           Nagyné Török Zsóka, Tiszafüreden élő fazekas népi iparművész

-           az öcsödi székhelyű Pantó Antal Hagyományőrző Egyesület

-           Rózsa Lajos, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Értéktár Bizottság elnöke

 

Kép

 

-           Tajti Erzsébet, a jászapátiban működő Jásztánc Alapítvány tiszteletbeli elnöke.

 

Egy különleges programelem is helyet kapott a rendezvényen: a Kézműves Örökség Egyesület Kunhímző Közösségének termékeit ismerhették meg a vendégek. A gyönyörű népi ruhákat nagykunsági nők mutatták be.

Kép

Az emlékülés előtt – az előző évekhez hasonlóan – ökumenikus istentiszteletet tartottak a Református templomban, majd zenést felvonulás vette kezdetét a Szolnoki Légierő Zenekar kíséretével.

 

Forrás: Főispáni Kabinet