Hőség - rövidített nyitvatartás

Az érvényben lévő harmadfokú HŐSÉGRIASZTÁS MIATT azok a kormányhivatali ügyfélszolgálatok, amelyek ügyféltérében nem működik légkondicionáló berendezés, az ügyintézők és az ügyfelek védelme érdekében

  • 2026. június 29-én (hétfőn) és
  • 2026. június 30-án (kedden) 

11.00 óráig TARTANAK NYITVA. 

Kérjük, hogy indulás előtt mindenképp előzetesen tájékozódjanak, amennyiben pedig tehetik, halasszák el az ügyintézést.

Elkészült a Szolnoki Evangélikus Egyházközség Adapterháza

2022.10.12. 07:35 | Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal

Az új közösségi ház és a felújított evangélikus templom hivatalos átadását és szentelését vasárnap tartják a megyeszékhelyen.

A nehezítő körülmények - mint például a vírusjárvány - dacára nemcsak elkészült az Adapterház, és annak megépítésével együtt az idén kilencven éve épült templom felújítása, hanem végre elérkezett az ideje és a lehetősége annak, hogy mindennek együtt örülhessünk, ünnepelhessünk és megtartsuk a hivatalos átadót. E szavakkal mutatta be Győri Péter Benjámin esperes lelkész az Adapterházat, amely – mint mondta – arra szolgál, hogy a város és a templom, a hit és a hétköznapok között kapcsolatot teremtsen.

Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár köszöntője után dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő és Szalay Ferenc polgármester méltatta a beruházást. Köszöntőjükben elhangzott: a városban sorra szépülnek, újulnak, modernizálódnak a templomok, a rendházak és a keresztény nevelést biztosító iskolák.

A közösségi ház után a technikailag megújult templomot tekintették meg a vendégek. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal képviseletében dr. Berkó Attila főispán vett részt az eseményen.

Az Adapterház és a megújult templom szentelésére október 16-án kerül majd sor. Az istentiszteleti szolgálatot Dr. Fabiny Tamás püspök és Győri Péter Benjámin esperes lelkész végzi.

Forrás: Főispáni Kabinet