Felkészülten várják a szezont a vármegye közfürdői

2024.04.10. 15:23 | Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal

A medencés közfürdők vezetőinek tartott szakmai fórumot a kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya annak érdekében, hogy Jász-Nagykun-Szolnok vármegye fürdői, strandjai biztonságosan üzemeljenek az idei szezonban is.

Kép

Közös érdekünk, hogy a vonatkozó jogszabályoknak minden fürdő megfeleljen. Azért hívtuk össze ezt a találkozót, hogy kollégáink segítsenek felkészülni az új követelményekre, illetve az egyes jogi rendelkezések értelmezése is egységes legyen – mondta Dr. Beke Gabriella, vármegyei tisztifőorvos, a Népegészségügyi Főosztály vezetője.

Dr. Berkó Attila főispán a prevenció jelentőségét hangsúlyozta, elmondta: a figyelemfelhívás és a szakmai tájékoztatás az elsődleges célunk. De ha kell – tette hozzá -, megtesszük a szükséges intézkedéseket a fürdőzők egészsége érdekében. Vannak olyan kötelezettségek, amiknek minden körülmények között meg kell felelniük a közfürdőknek.

Jász-Nagykun-Szolnok vármegye rendkívül gazdag termál- és gyógyvizekben, számos remek fürdő várja a vendégeket – emlékeztetett Hubai Imre, a vármegyei közgyűlés elnöke, aki a pályázati lehetőségekre is felhívta a fórum résztvevőinek figyelmét.

A szakmai napon dr. Komáromi Mónika ismertette az előző évi ellenőrzések tapasztalatait, majd a fürdők vezetőitől érkezett kérdéseket válaszolta meg. A Közegészségügyi Osztály vezetője kiemelte: a fürdőbiztonság megteremtése és az új jogszabályoknak való megfelelés nem csupán feladatunk, hanem kötelességünk. Így biztosíthatjuk a vendégek számára a pihenéshez, kikapcsolódáshoz szükséges optimális környezetet és élményt. Természetesen lényeges, hogy a közfürdők minőségi szolgáltatásokat nyújtsanak, de kiemelten fontos, hogy a vendégek biztonságban érezhessék magukat.

 

Forrás: Főispáni Kabinet