Jegyzői szakmai nap

2025.04.02. 12:07 | Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal szakmai napot szervezett a jegyzők számára, amelyen az önkormányzati munkatársak aktuális szakmai kérdéseiről tanácskoztak. Az eseményt dr. Berkó Attila főispán nyitotta meg.

A rendezvény során több kiemelt témát is érintettek. Az egyik fontos kérdés az állatvédelem volt, amely egyre nagyobb figyelmet kap a helyi önkormányzatok munkájában. Szó esett a közfoglalkoztatási programok ellenőrzésének tapasztalatairól, valamint az építészetről szóló törvény hatályba lépése után az önkormányzatokra háruló feladatokról is.

A szakmai nap keretében bemutatkozott a Tűzvédelmi, Iparbiztonsági és Vízügyi Hatósági Főosztály, amely részletes tájékoztatást adott feladatairól és hatásköréről. Emellett a törvényességi felügyeleti eljárás aktuális kérdéseit is megvitatták a jelenlévők.

A rendezvény során a szakemberek lehetőséget kaptak a tapasztalatcserére, valamint arra, hogy közvetlenül is választ kapjanak a felmerülő kérdésekre. Az esemény hozzájárult ahhoz, hogy a jegyzők naprakész információkkal rendelkezzenek és hatékonyabban tudják ellátni feladataikat a helyi közigazgatás területén.

Kép

 

Kép
Forrás: Főispáni Kabinet