Jövőre még nagyobb összeg jut a civil szervezeteknek

2023.09.13. 15:47 | Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal

Közel 14 milliárd forint áll rendelkezésre Magyarország civil szervezeteinek támogatására 2024-ben – hangzott el a CIVIL INFO – NEA 2024 országos tájékoztató programsorozat szolnoki állomásán.

Az országos tájékoztató rendezvényen az érintettek informálódhattak a jövő évi támogatási rendszerről, pályázati lehetőségekről, illetve a jelenleg is futó Városi Civil Alap programról. Mint ismert, a civil szervezetek a tagdíjak adományok mellett legfőképp pályázati forrásokból működnek, valósítják meg célkitűzéseiket, így a forrásokról szóló információs rendezvényeket mindig nagy érdeklődés kíséri. Így volt ez Szolnokon is.

Az esemény fővédnöke, dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő elmondta: a KSH adatai alapján 1560 civil szervezet van bejegyezve a vármegyében. Hubai Imre, a vármegyei közgyűlés elnöke kiemelte: nagyon fontos, hogy mind a térségek képviselői, polgármesterek elkötelezetten dolgoztak a civilekért.

Kép

Dr. Urbán Ildikó, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal igazgatója a civil szervezetek képviselőinek mondott köszönetet a Jászkunság életében végzett munkájukért.

Az egyesületeknek, alapítványoknak legfontosabb pályázati forrását egyértelműen a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) biztosítja, amely az személyi jövedelemadó 1 százalékához kapcsolódik. Erről, és a pályázati források összegének alakulásáról, a 2018 óta bekövetkezett különféle módosításokról dr. Kecskés Péter, a Miniszterelnökség Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztályának vezetője tartott átfogó tájékoztatót.

Kép

2023-ban Jász-Nagykun-Szolnok vármegye 222 civil szervezete több mint 216,7 millió forint összeget pályázott meg sikeresen a NEA összevont és egyszerűsített pályázatain. A 2024-es évre mindkét formában magasabb összeg pályázható, amit szűkebb régiónk szervezeteinek is érdemes minél inkább kiaknázni. A pályázati kiírások egyszerre jelennek meg 2023. október 2-án. A pályázat részleteibe a miniszterelnökség főosztályának munkatársai avatták be a hallgatóságot.

Forrás: szoljon.hu; Főispáni Kabinet