Közel ezer álláshelyre várják a jelentkezőket a Jászságban
Ismét Állásbörzét és Információs Fórumot szervezett a Jászberényi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztálya. A Déryné Rendezvényházban huszonhat munkáltató, majdnem ezer álláshelyet kínált, emellett a helyszínen EURES tanácsadás is zajlott.
A jászberényi rendezvény szervezését a jelentős munkaerő-kereslet mellett az is indokolta, hogy a közel kettőezer négyszáz nyilvántartott álláskeresőből minél többen személyesen találkozhassanak a cégek képviselőivel. A rövid interjúk alkalmával az érdeklődők bővebb információhoz juthattak egy-egy konkrét munkalehetőségről.
Az Állásbörzén legnagyobb létszámban operátort kerestek, de anyagmozgatókra, raktárkezelőkre és gépkezelőkre is nagy igény mutatkozott. A térség jelentősebb vállalatai mellett a Magyar Rendőrség, a Magyar Honvédség is részt vett a fórumon.