A magyar sajtó napja alkalmából adtak át elismeréseket

2024.03.13. 15:06 | Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal

2024-ben Szolnok város sajtódíját Molnár-Révész Erika, az Új Néplap és a szoljon.hu újságírója, a vármegyei elismerést pedig Tálas László, a Szolnok Televízió főszerkesztője, a Magyar Televízió vidéki tudósítója kapta.

Mozgalmas, nehézségekkel, sikerekkel egyaránt teli esztendő áll mögöttünk legutóbbi találkozásunk óta. Ahogyan eddig is, vármegyénk sajtója ismét komolyan vette hivatását, és a pontos, tárgyszerű tájékoztatás mellett tette le voksát – hangzott el a szabad magyar sajtó napja alkalmából rendezett ünnepségen a szolnoki Városházán. Hagyomány, hogy a vármegye és Szolnok önkormányzata hagyományosan közösen köszönti a sajtóban dolgozókat ezen a napon.

Szalay Ferenc polgármester ünnepi köszöntője után a város sajtónapi elismerésének átadására került sor.

Kép

Szolnok Megyei Jogú Város díjazottja 2024-ben Molnár-Révész Erika, az Új Néplap és a szoljon.hu újságírója, aki az oklevél mellett Pogány Gábor Benő Munkácsy-díjas szobrászművész Zounok ispán szobrának kicsinyített, bronzból készült mását vehette át.

Kép

n-Szolnok vármegye sajtódíját Tálas László, a Szolnok Televízió főszerkesztője, a Magyar Televízió vidéki tudósítója vehette át, akinek az oklevél mellett a Tisza-partjáról, az Alföld szívéből származó festőművész, Szőke Tibor: a Tisza Szolnoknál című olajfestményét adta át Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Önkormányzat elnöke.

Kép

A díjazottaknak a kormányhivatal képviseletében dr. Berkó Attila főispán gratulált.

Az ünnepi eseményt a Bartók Béla Kamarakórus, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar és Polgár Kristóf, a Szigligeti Színház művészének előadása színesítette.

 

Forrás: Főispáni Kabinet