Megnyílt a túrkevei kormányablak

2024.02.29. 08:29 | Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal

A kormányablakok intézményrendszere az egyik legsikeresebb projektje a magyar állam közigazgatás-fejlesztésének - hangsúlyozta dr. György István államtitkár az ország háromszáztizenötödik kormányablakának átadóján a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Túrkevén.

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkára köszöntőjében elmondta: a kormányablakokban több mint kétezer-ötszáz ügytípusban fogadják az ügyfeleket, de ebből körülbelül tizenöt az, amely az ügyfélforgalom több mint 80 százalékát adja. Ezek az okmány típusú ügyek, köztük különösen a személyi igazolványok vagy a gépjárművekkel kapcsolatos okmányok intézése. A mai átlag várakozási idő 16,2 perc, az átlag ügyintézési idő pedig 9,3 perc.

Kép

Dr. György István kiemelte: 65 milliárd forintból a kormányhivatali rendszerben mintegy ötszáz épületet újítottak meg, ezek energetikai felújítások és egyéb épületfelújítások, ezt szeretnék folytatni. Legfontosabbnak a magas ügyfélelégedettséget nevezte, majd méltatta a kormányablakokban dolgozók munkáját.

Kép

Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében eddig 16 kormányablak működött, itt, Túrkevén okmányirodát üzemeltettünk.  Az elmúlt hónapokban fejlesztésbe kezdtünk annak érdekében, hogy ezen a településen is elérhető legyen ügyfeleink számára azon szolgáltatások köre, amelyekkel a kormányablakokban találkozhatunk – mondta dr. Berkó Attila főispán.  A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal vezetője kiemelte: már nincs olyan járás a vármegyében, ahol ne lenne több kormányablak.

F. Kovács Sándor, a térség országgyűlési képviselője beszédében hangsúlyozta: a vidéken élők is ugyanazokat a lehetőségeket, ugyanazokat a szolgáltatásokat kapják a kormányablakokban, mint a nagyvárosban élők. Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Közgyűlés elnöke köszöntőjében arról beszélt, hogy a kormányzat a területi közigazgatás átalakításával élhetőbbé és versenyképesebbé teszi az ágazatot.

Kép

A szalagátvágás követően köszöntötték a túrkevei kormányablak első ügyfelét.

Kép

 

Forrás: Főispáni Kabinet