Nagy érdeklődés kíséri Jász-Nagykun-Szolnok vármegye állásbörzéit

2023.06.01. 15:36 | Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal

Kunszentmártonban több mint kétszáz, Jászberényben pedig mintegy ötszáz álláskereső vett részt a járási hivatalok Foglalkoztatási Osztályai által szervezett állásbörzén. Betanított munkásoknak és diplomával rendelkező szakembereknek egyaránt kínáltak munkalehetőséget.

A Kunszentmártoni Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztálya által rendezett eseménynek a Szabó Gyula Művelődési Központ biztosított helyet. Az állásbörzére négy vármegyéből tizenkét munkáltató érkezett, akik laboráns, pultos, szakács, pincér, karbantartó technikus, gyártósori összeszerelő, gépbeállító műszerész, gyermekfelügyelő és dajka álláslehetőségeket kínáltak. Összesen negyvenöt fő részére tudtak szinte azonnali munkakezdést biztosítani.

Kép

A börzén a kiállítók elsősorban betanított munkásokat és szakmunkásokat kerestek, de szakközépiskolai végzettséggel, illetve diplomával rendelkezők is találhattak számukra megfelelő munkalehetőséget.

Kép

A rendezvény célja az volt, hogy a munkavállalók megtalálják a színes kiállítói kínálatban azt az álláslehetőséget, amely készségeiknek, elvárásaiknak leginkább megfelel, a munkáltatók pedig ráleljenek arra a jelöltre, aki legalkalmasabb a felkínált munkakör betöltésére.

Kép

Néhány nappal korábban Jászberényben zsúfolásig megtelt a Déryné Rendezvényház díszterme a munka iránt érdeklődőkkel; volt, hogy várakozás alakult ki az egyes munkáltatók standjainál. A közvetlen találkozási lehetőségek nagyon hasznosnak bizonyultak, ugyanis a helyszínen kínált álláslehetőségekre számos jelentkezés sikeresnek bizonyult.

Kép

A jászberényi börzén megjelent foglalkoztatók között ott voltak a térség jelentősebb vállalkozásai, a kkv szektor több munkaadója, de a rendőrség, a honvédség, a posta, a MÁV, a jászberényi Szent Erzsébet Kórház is kínált különböző munkalehetőségeket. Az álláshelyek között a legmagasabb számban operátort kerestek, de az ipari szektorra jellemző hegesztő, lakatos, esztergályos munkaerőre is nagy szükség mutatkozott, mindemellett számos mérnöki állást is hirdettek.

Forrás: Főispáni Kabinet