Rendhagyó tanítási óra a jászberényi kormányablakban

2024.04.05. 12:49 | Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal

A Székely Mihály Általános Iskola 8. osztályos tanulói látogattak el a jászberényi kormányablakba, ahol betekintést nyerhettek a hivatali munkába, megtudhatták, hogyan kell igényelni a továbbtanulást segítő okmányokat, és miként létesíthetnek ügyfékaput.

A Jászberényi Járási Hivatal jászberényi kormányablaka most először adott otthont rendhagyó tanítási órának. A 25 végzős diák tanárnőjük kíséretében érkezett a hivatalba, ahol először a kormányablak hálózat kialakításának céljáról, a kormányablakok egységes arculatáról és az egyablakos ügyintézés menetéről hallhattak információkat.

Kép

Az ott dolgozó kollégák elsősorban a 14 éves korosztályt érintő ügyeket mutatták be részletesen a diákoknak, szó volt a továbbtanulást segítő személyi igazolvány, lakcímkártya, ügyfélkapu létesítéséről, illetve az útlevél, vezetői engedély megszerzésével kapcsolatos tudnivalókról.

A különleges állampolgári ismeretek óra mindkét fél számára pozitív volt, a tanárnő jelzése alapján a jövőben is szeretnének élni a lehetőséggel, és egy újabb látogatás során tovább bővítenék a diákok ismereteit.

 

Forrás: Főispáni Kabinet