Újabb munkahelyteremtő és kapacitásbővítő beruházás valósult meg a Béresnél

2023.11.10. 15:40 | Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal

8,3 milliárd forintos beruházással bővült a Béres Gyógyszergyár Zrt. szolnoki üzeme, a nagyobb gyártókapacitás mellett huszonnégy új munkahely jött létre. Az új üzemegységet Varga Mihály pénzügyminiszter adta át.

Az elmúlt évek válságai megmutatták, hogy az önállóság, a szuverenitás politikai és gazdasági értelemben is alapvető fontosságú Magyarország számára - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter Szolnokon, a Béres Gyógyszergyár Zrt. ünnepélyes átadóján.

Kép

Varga Mihály hangsúlyozta: a kormány egyik fontos gazdaságpolitikai alapvetése, hogy a támogatott fejlesztések a területi kiegyenlítést szolgálják, a másik cél pedig a helyi munkahelyteremtés, és a már létrehozott munkahelyek megőrzése.

Dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő beszédében kiemelte: az elmúlt mintegy harminc év alatt otthonává vált Szolnok a Béres gyógyszerek gyártásának és a kutatásfejlesztésnek. A vállalat támogatja a kultúrát és a sportot, elkötelezett a társadalmi felelősségvállalás terén is.

Kép

Béres József, a Béres Gyógyszergyár elnöke megköszönte a magyar kormánynak a beruházásaikhoz nyújtott támogatást. Béres József ismertette: a jelenlegi beruházás során korszerű, 680 négyzetméter kutatás-fejlesztési laboratóriumot, egy 6000 raklap tárolására alkalmas, automatizált, 4120 négyzetméter területű magasraktárat hoztak létre. Kialakítottak egy 343 négyzetméter hulladék és veszélyes hulladék tároló épületet, valamint 1100 négyzetméteres irodai és szociális létesítményt. A beruházáshoz minőségellenőrzési laboratóriumi, kutatás-fejlesztési és raktártechnológiai eszközök, valamint gyártógépek vásárlása is kapcsolódott.

Kép

Az eseményen részt vett Marczinkó Zoltán, a Pénzügyminisztérium gazdasági elemzésekért és kiemelt támogatási programokért felelős helyettes államtitkára, dr. Berkó Attila főispán, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal vezetője és Hubai Imre, a vármegyei közgyűlés elnöke.

Kép

Az ünnepélyes szalagátvágást követően lehetőség nyílt az új létesítmény megtekintésére. 

A Béres Magyarország legnagyobb családi tulajdonú gyógyszergyára, amely immár mintegy 150 termékkel van jelen a hazai és nemzetközi piacon. A vállalatnál a beruházások összértéke elérte a 25 milliárd forintot.

 

Forrás: Főispáni Kabinet