Aktívan dolgozik a vármegyei foglalkoztatási paktum

2024.03.22. 11:23 | Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatal

Ülésezett a vármegyei foglalkoztatási paktumszervezet. A Foglalkoztatási Fórummal egybekötött Irányító Csoport ülés a TOP_Plusz-3.1.1-21 számú „Komárom-Esztergom Megyei Foglalkoztatási Paktum 2021-2027” című program megvalósításában közreműködők és partnerszervezeteik részvételével zajlott.

 

Kép
KEVKH foglalkoztatási paktum ülés 1

 

A rendezvényen Dr. Kancz Csaba főispán, illetve Popovics György, az Irányító Csoport elnöke köszöntötte a megjelenteket. A napirenden négy előterjesztés szerepelt, elfogadták az idei munkatervet, illetve a Szolgáltatási Út Térkép és a Vármegyei Esélyteremtő Paktum felülvizsgálatát is.

Vendég előadók is jelen voltak az ülésen, akik bemutatták a TOP_Plusz 3.1.2-21 számú "Oroszlányi szegregációban élők esélyegyenlőségi lehetőségeinek javítása, projektek lehatárolásához és megvalósításához" elnevezésű pályázatot. Ezen szociális célú városrehabilitációs projekt megtervezésében az önkormányzat és a helyi Családsegítő és Gyermekjóléti Központ fogott össze.

 

Forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatal