Áldozatsegítő Központ nyílt Tatabányán
Dr. Tuzson Bence igazságügyi miniszter Tatabányán, a Győri úton nyitotta meg az ország új Áldozatsegítő Közponját, amelynek ünnepélyes átadóján a kormányhivatal részéről Dr. Fodor János főigazgató vett részt. Az alkalmon Király Nóra miniszteri biztossal és Gombosné Márkus Anitával, a központ koordinátorával együtt, szalagátvágással avatták fel az intézményt és mutatták be a meghívottaknak.
A megnyitóhoz kapcsolódóan a kormányhivatal központi épületében folytatódtak az ünnepi rendezvény eseményei. Ennek keretei között együttműködési megállapodások aláírására került sor Dr. Répássy Róbert miniszterhelyettes, Dr. Fodor János főigazgató, Boross Zoltán vármegyei rendőrfőkapitány, valamint Hamburgerné Ujvári Irén, a Magyar Vöröskereszt Komárom-Esztergom Vármegyei Szervezete igazgatója részéről. Vendégeink közt köszönthettük többek között Erős Gábor országgyűlési képviselőt és Dr. Becker Tibort, a vármegyei Ügyvédi Kamara elnökét.
A nap zárásaként kerekasztal beszélgetésre került sor, amelynek résztvevői Dr. Tuzson Bence miniszter, Király Nóra miniszteri biztos, Dr. Töreki Sándor bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes, Dr. Fodor János főigazgató és Bíróné Szunai Orsolya, a Budapesti Áldozatsegítő Központ koordinátora voltak.
A pódiumbeszélgetésen szóba kerültek a szakterületet érintő jogszabályváltozások, az Áldozatsegítő Központok és a kormányhivatalok áldozatsegítés területén elért gyakorlati tapasztalatai, az online csalások elleni védekezés, valamint az áldozatsegítés fejlődési és fejlesztési lehetőségei.
Az Áldozatsegítő Központok azok számára nyújtanak támogatást, akik bűncselekmény, vagy tulajdon elleni szabálysértés áldozatává váltak. Az érintettek számára jogi és gyakorlati tanácsadás mellett érzelmi támogatást adnak, igyekeznek a hatósági nyomtatványok kitöltésében, a hivatalokkal való kapcsolatfelvételben és ügyintés során is rendelkezésre állni. Az Áldozatsegítő Központok szolgáltatásait térítésmentesen lehet igénybe venni.
(A fotókra kattintva galéria nyílik meg.)