Indul az államilag támogatott diákmunka program Komárom-Esztergom megyében is

2022.06.16. 09:50 | Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatal

Idén is állami támogatással vállalhatnak munkát a nappali tagozatos 16-25 év közötti tanulók július-augusztusban, a program részleteit sajtótájékoztató keretében ismertette a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal. A 25 év alattiak munkavégzése az idéntől szja-mentes, így több pénz maradhat a diákoknál.

Kép

Dr. Kancz Csaba kormánymegbízott elmondta, hogy a fiatalkori inaktivitás csökkentésére, a korai munkatapasztalat és munkajövedelem szerzés elősegítésére 2022-ben folytatódik a 2013-ban indított „Nyári diákmunka” program, amely elsősorban bértámogatással ösztönzi a középiskolások, egyetemisták vakációs foglalkoztatását. A támogatásokat önkormányzatok és a mezőgazdaságban, turizmusban, vendéglátásban működő vállalkozások hívhatják le. Fontos változás, hogy a 25 év alattiak munkavégzése az idéntől szja-mentes, így több pénz marad a diákoknál.

Kép

Dr. Molnár Attila, Komárom város polgármestere az alkalom helyszínén, a nemrég felújított Csillagerődben ismertette a település szemszögéből tapasztalatait. Kiemelte a fiatalok turizmusban és a kulturális feladatokban való munkáját, amelyre a nyár folyamán kiemelten számítanak.

Elhangzott még, hogy a programba 16–25 év közötti, nappali tagozaton tanuló diákok jelentkezhetnek, akik jelenleg nem állnak munkaviszonyban és nincs vállalkozási jogviszonyuk. Az önkormányzatok esetében legfeljebb napi 6 órás foglalkoztatás támogatható. A helyhatóságok részére maximum 2 hónap időtartamra teljes egészében megtérítik a munkabért. A mezőgazdaságban, a turizmusban és a vendéglátásban tevékenykedő munkaadóknál legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatás támogatható, a program a munkabér összegének 75 százalékát vállalja át.

Kép

A program kapcsán Zölde Mónika, a kormányhivatal Foglalkoztatási, Munkaügyi és Munkavédelmi Főosztályának vezetője elmondta, hogy a támogatás megállapítása során havi munkabérként a szakképzettséget igénylő munkakör esetében fejenként bruttó 195 ezer forint vehető figyelembe. Szakképzettséget nem igénylő munkakör esetében ez a limit 150 ezer forint. A napi 6 óránál rövidebb munkaidőben történő foglalkoztatás esetén a támogatási összeg arányosan csökken. Így a diákok havi nettó munkabére az szja-mentességet figyelembe véve akár 122-159 ezer forint is lehet.

A kétmilliárd forintos keretösszeggel induló program a területileg illetékes járási hivatalok  (elérhetőségek linkje: https://www.kormanyhivatal.hu/hu/komarom-esztergom/hirek/komarom-esztergom-megyei-kormanyhivatal-jarasi-hivatalai) foglalkoztatási osztályainál megtehető regisztráció kezdetétől, 2022. június 15-étől augusztus végéig tart. A tényleges foglalkoztatás legkorábban 2022. július 1-ével indulhat. További részletek a www.munka.hu oldalon lesznek elérhetők.

Eddig kilenc esztendő alatt több mint 242 ezer fiatal munkához jutását segítette a kormány közel 24 milliárd forintból. Tavaly 177 különböző munkakörben dolgoztak a diákok a hivatalsegédtől a szállodai recepcióson át a zöldségtermesztőig.

Kép

Komárom-Esztergom megyében a Foglalkoztatási Osztályok a rendes ügyfélfogadási időn túl is várják a jelentkező fiatalokat, hétfőtől csütörtökig 8-16 óra közt, míg pénteki napokon 8-13.30 óra között

Forrás: Kormánymegbízotti Kabinet