Újranyíló lehetőség a munkavállalók képzésének támogatására
Március elején elindult a GINOP_PLUSZ-3.2.1-2-2021-0001 azonosító számú, A munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása a munkaerő fejlesztésén keresztül című kiemelt Pillér projekt negyedik szakasza
Az Európai Unió támogatásával és Magyarország társfinanszírozásával megvalósuló program országos keretösszege 70 Mrd forint. Ebből a Komárom-Esztergom vármegyében fejlesztésre felhasználható vissza nem térítendő forrás mértéke 1,84 Mrd forint.
A Pillér projekt célja, hogy a vállalatoknak nyújtott feltételesen visszatérítendő támogatásokon keresztül segítse elő munkavállalóik képzését, hozzájárulva a termelékenységük javulásához, a munkavállalók tudásának, kompetenciájának fejlesztéséhez.
Támogatás célja és elemei
A támogatás célja, hogy a feltételeknek megfelelő vállalkozásoknak továbbadott támogatást nyújtson a munkahelyi képzések megvalósításához, ezzel növelve a termelékenységüket. Ennek érdekében a munkaadók az állami foglalkoztatási szervként eljáró kormányhivatalhoz benyújtott kérelem alapján támogatást kaphatnak.
A képzések költségének támogatásán túl lehetőség van a képzés miatt kieső munkaidőt kompenzáló bértámogatás igénybevételére, és a szakmai megvalósító költségének támogatására is (ez utóbbi támogatási elem viszont csak mikro-és kisvállalkozás számára elérhető).
A projektben elérhető képzési támogatás a munkaadó kkv-besorolása, illetve tevékenységének ágazata alapján 50-100% közötti intenzitású.
A kérelem benyújtásának helye, módja
A negyedik meghirdetési szakaszban a kérelem 2025. március 5. napjától nyújtható be, a forrás kimerüléséig, de legkésőbb 2025. november 30-ig a http://munka.hu oldalon található nyomtatványkitöltő alkalmazáson keresztül. A kérelmet a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal hivatali kapujára kell benyújtani, amely szervezet továbbítja a kérelmet a foglalkoztató székhelye szerint illetékes vármegyei kormányhivatal állami foglalkoztatási szerv hatáskörében eljáró, foglalkoztatási feladatokat ellátó szervezeti egységéhez.
A munkáltatók az alábbi 4 képzés típusba tartozó képzésekre vonatkozóan nyújthatnak be kérelmet az állami foglalkoztatási tervhez:
A. Szakmai megvalósítás
B. Soft skill képzés
C. Információs és kommunikációs technológiákra irányuló képzés
D. Nyelvi képzés
A képzési program befejezésére a hatósági szerződés megkötésétől számított legfeljebb 12 hónap áll rendelkezésre. A képzési program utolsó napját követő naptól számított 180. napos eredményesség mérés vizsgálatának 2027. július 31-ig meg kell történnie, a képzési programot ennek megfelelően szükséges megtervezni.
További részletek a www.munka.hu oldalon, a Munkaerő fejlesztési támogatás menüpont alatt találhatók, ahol rövid, digitális útmutató is elérhető a jelentkezők számára.
A Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal a ginopplusz321@csongrad.gov.hu címen online, a 06-62-680-960 számon telefonos ügyfélszolgálatot biztosít.