Pályaválasztási kiállításra várjuk a fiatalokat

Pályaválasztási kiállításra várjuk a fiatalokat

2023. szeptember 21. 11:19

Az idei évben 3 helyszínen rendezünk kiállítást a pályaválasztási döntés előtt álló 7. és 8. osztályos tanulók és szüleik részére. A rendezvény célja segítséget nyújtani a tanulóknak a sikeres életpálya megkezdésében, a hosszú távra szóló pályaválasztási döntés meghozatalában.

Tovább nő a civil szervezetek által igényelhető támogatás összege

Tovább nő a civil szervezetek által igényelhető támogatás összege

2023. szeptember 21. 10:08 galéria

Civil szervezetek számára szervezett szakmai fórumnak adott otthont a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal. Az egyeztetésen többek között az is kiderült, hogy hárommilliárd forinttal, 11 milliárdról 14 milliárd forintra emelkedett a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) pályázati kerete.

A közfoglalkoztatás értékeit mutatták be Cecén

A közfoglalkoztatás értékeit mutatták be Cecén

2023. szeptember 20. 14:47

A Fejér Vármegyei Kormányhivatal közfoglalkoztatási kiállítást és vásárt rendezett Cecén, a Belügyminisztérium támogatásával. A rendezvény célja az volt, hogy bemutassák a sárbogárdi és az enyingi járásban működő, értékteremtő közfoglalkoztatást.

Öt év alatt 30 százalékkal gyorsult az ügyintézés a kormányablakokban

Öt év alatt 30 százalékkal gyorsult az ügyintézés a kormányablakokban

2023. szeptember 20. 14:21

Folyamatosan nő a kormányhivatalokban dolgozók munkája iránti bizalom és az ügyfelek elégedettsége - mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szerdán, Budapesten.

Magyar és külföldi nyugdíjtanácsadással segít a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal

Magyar és külföldi nyugdíjtanácsadással segít a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal

2023. szeptember 20. 13:35

Idén ősszel is közös tanácsadással segítik a magyar és a külföldi nyugdíjbiztosítási szakemberek az érintetteket Debrecenben. A már megszokott magyar–román nyugdíjtanácsadásra október 19-én kerül sor. Emellett újdonság, hogy október 12-én magyar–német–osztrák tanácsadásra is lesz a kormányhivatalban.

Nyitott pozícióikkal mutatkoztak be a cégek

Nyitott pozícióikkal mutatkoztak be a cégek

2023. szeptember 20. 11:02 galéria

Tucatnyi munkáltató mutatkozott be kedden a Hatvani Járási Hivatal állásbörzéjén. A cégek standjainál sok volt az érdeklődő, akik akár azonnal is jelentkezhettek a nyitott pozíciókra. A foglalkoztatási osztály szakemberei tanácsadással, előadásokkal segítették az álláskeresőket.

Helyi termékek, értékek mutatkoztak be Szolnokon

Helyi termékek, értékek mutatkoztak be Szolnokon

2023. szeptember 19. 20:04

Tizenkilenc stand telt meg roskadásig helyi értékkel a Hild téren. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal által szervezett Közfoglalkoztatási Kiállításon önkormányzatok, szociális szövetkezetek, nonprofit kft-k és városgondnokságok mutatták be termékeiket.

Országos Főigazgatói Értekezlet: cél a digitális közigazgatás fejlesztése

Országos Főigazgatói Értekezlet: cél a digitális közigazgatás fejlesztése

2023. szeptember 19. 16:43

Az e-közigazgatás továbbfejlesztése volt a kormányhivatalok budapesti Főigazgatói Értekezletének központi témája. Sára Botond főispán hangsúlyozta, hogy az egyre szélesedő elektronikus ügyintézési lehetőségek tovább erősítik a kormányhivatalok szolgáltató szemléletét.

Munkatársunk is részt vett a törökországi mentésben

Munkatársunk is részt vett a törökországi mentésben

2023. szeptember 19. 14:56

Büszkék vagyunk Adamoczky György kollégánkra, aki elismerő oklevelet vehetett át Menczer Tamás államtitkártól a Törökországban végrehajtott mentőexpedíció során végzett áldozatos munkájáért. Köszönjük az ő, és minden magyar orvos és barlangi mentő munkáját.

Szakszerűen a legkisebbek ellátásáért

Szakszerűen a legkisebbek ellátásáért

2023. szeptember 19. 14:34 galéria

Bölcsődei ellátásban dolgozóknak tartott szakmai napot kedden a Somogy Vármegyei Kormányhivatal Hatósági Főosztálya.