Főigazgatói értekezlet a pesti Vármegyeházán

2023.05.09. 15:51 | Pest Vármegyei Kormányhivatal

Az eredményes közös munkavégzést elősegítő találkozóra az egész országból érkeztek a közigazgatási vezetők.

Kép

Tarnai Richárd főispán a rendezvény házigazdájaként üdvözölte a résztvevőket, akiknek köszönetet mondott az elhivatott szakmai irányító munkájukért.

Kép

György István területi közigazgatásért felelős államtitkár a megfelelő információáramlás fontosságát hangsúlyozta, amellyel a főigazgatók nagymértékben járulnak hozzá a főispánok döntéseihez, ezáltal a minisztérium és az államtitkárság magas színvonalú tájékoztatásához is. Kiemelte, a rendszeres párbeszéd a megfelelő emberi és munkakapcsolat leghatékonyabb módja, mindez pedig az egységes jogalkotási törekvéseket is megalapozza.

Kép

Radich Orsolya, a Pest Vármegyei Kormányhivatal főigazgatója bemutatta a szervezet felépítését, jellegzetességeit, kitért a földrajzi elhelyezkedésből adódó hivatali sajátosságokra, a szakmai műhelymunkára, valamint a vármegye büszkeségeire is.

Bartus Adrienn, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztály vezetője a nemzetközi hulladékszállítással, valamint a hulladéklerakási járulékkal kapcsolatos hatósági feladatokat és kötelezettségeket ismertette.

Kép

Gulyás Róbert, a Miniszterelnökség kormányhivatali rendszerek működtetésének koordinációjáért felelős főosztályvezetője az e-bejelentő szolgáltatás működéséről beszélt, majd a résztvevők a kormányhivatalokkal kapcsolatos aktualitásokat vitatták meg.

A szakmai program zárásaként a jelenlévők vezetett sétán ismerkedhettek meg a Vármegyeháza történelmi épületével és legendáival.

Forrás: Pest Vármegyei Kormányhivatal