Jelzőrendszeri szakmai napot szervezett a Pest Vármegyei Kormányhivatal

2023.11.30. 11:10 | Pest Vármegyei Kormányhivatal

Kiemelt téma volt a területi védőnői szolgálat közelmúltbeli átalakítása.

A fővárosi, vármegyei kormányhivatalok feladata, hogy szakmai támogatást nyújtson a család- és gyermekjóléti központok járási jelzőrendszeri tanácsadóinak, valamint évente egyszer összehívja őket, hogy közösen értékeljék illetékességi területükön a vármegye gyermekvédelmi jelzőrendszerének működését.

Hosszú évtizedek óta azon dolgoznak a gyermekvédelmi szakemberek, hogy minél jobban működhessen a jelzőrendszer, amely arra hivatott, hogy egyfajta védőhálóként óvja, védje a kiskorúakat az őket fenyegető veszélyektől.

Kép

A Pest Vármegyei Kormányhivatal is kiemelt feladatának tekinti a jelzőrendszer és a hatóság együttműködésének folyamatos fejlesztését, javítását. Ezt a célt szolgálja az az értekezlet is, amely évről évre lehetőséget biztosít a vármegyei jelzőrendszer működésének értékelésére, a tapasztalatcserére és a kormányzati célkitűzések, szakpolitikai irányok áttekintésére.

A budapesti rendezvényen Dr. Fehér Edina igazgató köszöntötte az idei találkozó résztvevőit és szakmai előadóját, a Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Főosztály Egészségügyi Igazgatási és Nyilvántartási Osztály fővárosi és vármegyei vezető védőnőjét. Királyné Obenausz Judit a védőnői ellátás átalakulásáról, és – mint a leghatékonyabban működő jelzőrendszeri tag –, az elmúlt év tapasztalatairól tartott előadást. Az eszmecsere Belvonné Tóth Andrea, a Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály főosztályvezetőjének összegzésével zárult, aki szoros együttműködésre biztatta a megjelent szakembereket.

Forrás: Pest Vármegyei Kormányhivatal