Nagyító alatt az aquaparkok és strandok
A Pest Vármegyei Kormányhivatal a nyári időszakban kiemelten ellenőrzi a vármegye területén található aquaparkokat, strandokat, és egyéb vízi szórakoztatási célú berendezéseket üzemeltető helyszíneket.
A kormányhivatal munkatársai azt ellenőrzik, hogy ezek a szórakoztatási célú berendezések (pl. elsősorban vízicsúszdák, vízibiciklik, felfújható berendezések) rendelkeznek-e a biztonságos üzemeltetéshez szükséges megfelelőségi tanúsítvánnyal, továbbá hitelesített üzemeltetési naplókkal.
A hatóság szakemberei kiemelten figyelik, hogy a berendezések esetében kihelyezték-e a vonatkozó jogszabály által előírt adatokat, köztük a berendezés maximális terhelhetőségét/vagy az eszközön egyszerre tartózkodók maximális számát.
Fontos ellenőrzési szempont, hogy a nagyobb veszélyt jelentő I. és II. veszélyességi osztályú berendezések esetében a kezelő személy rendelkezik-e feljogosított szervezet által kiállított kezelői igazolvánnyal (pl. vízicsúszdák esetében csúszdakezelői igazolvánnyal).
A felügyelők az egyik ellenőrzött helyszínen azt tapasztalták, hogy az üzemeltetett gyermek vízicsúszdák hatályos megfelelőségi tanúsítvány nélkül üzemeltek, továbbá egy helyszínen a jogszabály által előírt adatokat nem helyezték el a gyermek vízicsúszdák esetében, így a maximális terhelhetőségre vonatkozó adatokról sem tájékoztatta az üzemeltető a vendégeket. A fenti esetekben a berendezések további üzemeltetését a hatóság munkatársai megtiltották. Az eljárások jelenleg is folyamatban vannak. Egy harmadik helyszínen kisebb jogsértés volt tapasztalható, miszerint az üzemeltetett gyermekcsúszdák esetében az üzemeltetési naplókat nem vezetik.
Hatóságunk munkatársai nyár végéig folytatják az ellenőrzéseket a vármegyében található aquaparkok és strandok helyszínein.
A kormányhivatal munkatársai a fentiek figyelemmel kísérése mellett további ellenőrzéseket végeznek a nyár folyamán gyermektáborokban, kalandparkokban, fitnessparkokban, vidámparkokban, továbbá közterületi és intézményi játszóterek vonatkozásában a gyermekek és családok biztonsága érdekében.