Ólomüvegablak-kiállítás nyílt a pesti Vármegyeházán

2023.11.07. 15:50 | Pest Vármegyei Kormányhivatal

Tarnai Richárd főispán Tóth Erzsébet üvegfestő-művész jelenlétében nyitotta meg a kiállítást, akinek művei mellett a Vármegyeháza kápolnájának festett üvegablakait tekinthetik meg a látogatók a tárlaton.

Az ólomüvegablak-kiállítás szervesen kapcsolódik a Pest Vármegyei Kormányhivatalnak otthont adó megyeházához, hiszen az egykori kápolnában ma is a Zsellér Imre által festett ablakok láthatók a 20. század közepéről, amelyek egyházi méltóságok és nemesi családok címereit ábrázolják. Zsellér személye és munkássága más szempontból is meghatározza a kiállítást, hiszen a megnyitón részt vevő Tóth Erzsébet, akinek munkái szintén megtekinthetők a tárlaton, Zsellér Imre tanítványainak munkáját folytatja, s őrzi az üvegfestő mester egykori műhelyének hagyatékát mind eszmei, mind technikai téren. Tóth Erzsébet évtizedek óta foglalkozik üvegfestészettel, s tanulóévei után olyan emblematikus épületek üvegablakainak felújításán is dolgozott, mint az Országház, a Zeneakadémia vagy a Magyar Mezőgazdasági Múzeum. 

Kép

A kiállításon, mintha egy üvegfestő műhelye elevenedne meg, a látogatók ízelítőt kapnak a színes üvegablakok készítéséről és restaurálásáról a bemutatott eszközök, leírások és tervek révén. A tárlat megnyitóját követően Tóth Erzsébet segítségével a résztvevők bepillanthattak az üvegfestők aprólékos munkájába, hallhatták az üvegvágás hangját, s a gyémántfordítók mára már elfeledett mesterségéről is tudomást szerezhettek.

A kiállítás, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak, előzetes egyeztetés után (e-mail: rendezvenyszervezes@pest.gov.hu) hivatali időben látogatható 2024. január közepéig (cím: 1052 Budapest, Városház u. 7.).

Forrás: Pest Vármegyei Kormányhivatal