Pályaválasztási kiállításokat tartanak októberben Pest vármegyében
Idén is több településen rendezi meg a Pest Vármegyei Kormányhivatal a Pályaválasztási kiállítást, amelyre szeretettel várják az általános iskolában tanulókat és az érdeklődőket.
Cegléden, a Gál József Sportcsarnok adott otthont a Pest Vármegyei Kormányhivatal által szervezett Pályaválasztási Kiállítás programsorozat nyitó rendezvényének. Az eseményt megtisztelte jelenlétével és köszöntőt mondott Földi László országgyűlési képviselő és dr. Csáky András polgármester, dr. Nyikos Tamás Antal ceglédi járási hivatalvezető, dr. Ferenczi Norbert, a Ceglédi Szakképzési Centrum kancellárja, valamint Schleisz-Bognár Péter, a Ceglédi Tankerületi Központ szakmai igazgatóhelyettese. A kiállítást Szervánszky Gábor, a Pest Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának vezetője nyitotta meg.
A kora délutánig tartó rendezvényen közel kétezer diák ismerkedett a szakmákkal, hivatásokkal, a felkészült oktatók pedig interaktív ismertetőket tartottak számukra. Kipróbálhattak számítástechnikai programokat, elektronikai műszereket, szerszámokat és találkozhattak többek közt a fodrász, a kozmetikus, a cukrász szakmák tanáraival is. Bemutatkoztak a térség középiskolái, így például a Török János Református Oktatási Központ Patkós Irma Művészeti Szakgimnázium tanulói, akik igen színvonalas ének és tánc előadásukkal szórakoztatták a fiatalabb diáktársaikat. A Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium tanulói pedig az általuk készített kisfilmen keresztül mutatták be iskolájuk életét.
Októberben még három helyszínen: Sülysápon, Vácon, valamint Tökölön készülnek a szervezők változatos programokkal a pályaválasztási döntés előtt álló 7. és 8. osztályos tanulók számára, hogy megismerkedhessenek a továbbtanulási lehetőségekkel, különböző hivatásokkal és érdekes szakmákkal.
A kormányhivatal munkatársai tájékoztatást nyújtanak a fiataloknak a hazai továbbtanulási, képzési lehetőségekről, munkaerőpiaci szolgáltatásokról, gyakorlati képzőhelyekről. A helyszínen szakmabemutató filmekkel, önértékelő, valamint pályaorientációs kérdőívekkel, pályaválasztási totóval, hasznos információkkal és látványos, színes programokkal várják az érdeklődőket.
A kitelepült iskolák pedagógusai és diákjai a tanulók rendelkezésére állnak a kiállítás teljes ideje alatt, hogy segítsenek nekik döntésük meghozatalában.
További helyszínek:
2024. október 10. Sülysáp - Móra Ferenc Általános Iskola Sportcsarnoka
2024. október 15. Vác - Városi Sportcsarnok
2024. október 17. Tököl - Városi Sportcsarnok
A programok délelőtt 10-14 óráig tartanak.