Továbbképzést tartottak a Pest vármegyei hivatásos gondnokok részére

2023.12.12. 17:44 | Pest Vármegyei Kormányhivatal

A Pest Vármegyei Kormányhivatal által szervezett továbbképzésen dr. Tarnai Richárd főispán köszöntötte a hivatásos gondnokokat, akik törvényes képviselőként sok esetben embert próbáló feladatot teljesítenek.

Kép

A Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály szervezésében került sor a Pest Vármegyei Kormányhivatalban a nyilvántartásba vett hivatásos gondnokok számára előírt továbbképzésre, amelyen a járási hivatalok gyámügyi osztályainak vezetői is részt vettek.

Dr. Tarnai Richárd főispán köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy a jelenlévő hivatásos gondnokokkal együtt dolgozhatnak és köszönetet mondott a szolgálatukért. A szakmai továbbképzés tematikájából a gondosóra-programot emelte ki, amelyet Európában elsőként Magyarországon vezettek be. Elmondta, a kezdeményezés azért is fontos és időszerű, mert ma már nem jellemző nálunk a többgenerációs nagycsaládok együttélése, amelyekben könnyebben tudtak gondoskodni az idősebbekről.

A hivatásos gondnokok feladata a cselekvőképességet érintő gondnokság alatt álló személyek törvényes képviselete és vagyonkezelése. Az idei továbbképzés főbb témái a támogatott döntéshozatal, a gondosóra, illetve a számadással kapcsolatos perek voltak.

 Munkájuk elismerést érdemel, amelynek egyik kifejeződése, hogy Pest vármegyében az országos átlagot meghaladó mértékű díjazásban részesülnek.

Forrás: Pest Vármegyei Kormányhivatal