Az áldozatsegítés valódi csapatmunka
Büszkék vagyunk rá, hogy a Vas vármegyében dolgozók példamutató együttműködéssel segítik bajba jutott embertársainkat- fogalmazott a felújított szombathelyi Áldozatsegítő Központ átadásán Vámos Zoltán főispán.
A Vármegyeháza Dísztermében tartott pénteki eseményen Vámos Zoltán hangsúlyozta, az áldozatsegítés valódi csapatmunka, büszkék vagyunk rá, hogy a Vas vármegyében dolgozók - legyenek az Áldozatsegítő Központ, a kormányhivatal vagy a rendőrség munkatársai - példát mutatnak együttműködésből, ezzel segítve bajba jutott embertársainkat.
Tuzson Bence igazságügyi miniszter kiemelte, ma már az áldozatok ugyanakkora figyelmet kapnak, mint a bűnelkövetők. Hangsúlyozta, hogy az ilyen örömteli alkalmakkor nem a felújításra, hanem az ott dolgozó szakemberekre kell büszkének lenni, akik az áldozatsegítésre nem munkaként, hanem küldetésként tekintenek.

Király Nóra miniszteri biztos elmondta, hogy 2010 óta a kormány azon dolgozik, hogy minél kevesebb bűncselekmény történjen, ezzel párhuzamosan pedig minél több áldozat kapjon segítséget. Ennek jegyében mára országosan 17 áldozatsegítő központ működik, ahol tavaly 30 ezer bajbajutott embernek nyújtottak anyagi és érzelmi támogatást- ismertette. Aláhúzta: a cél az, hogy az év végére minden megyeszékhelyen legyen Áldozatsegítő Központ.
Az áldozatsegítés nincs rendfokozathoz vagy épp életkorhoz kötve – mondta Dr. Töreki Sándor rendőr vezérőrnagy. A bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes hangsúlyozta, a cél, hogy országszerte minden áldozat egységesen magas színvonalú szolgáltatásban részesüljön.
Az eseményen Victima Protector-díjakat adtak át az áldozatok segítésében kiemelkedő munkát végző rendőrök részére.
