Csaknem 400 diák foglalkoztatását segítette elő a kormányhivatal

2024.09.04. 12:16 | Vas Vármegyei Kormányhivatal

Augusztus végén befejeződött a nyári diákmunka program. A vármegyében az előzetes tervekhez képest több tanuló foglalkoztatását tudták támogatni.

A Nyári diákmunka program segítségével Vas vármegyében 175 munkáltató 386 diáknak adott munkát önkormányzatoknál, a mezőgazdaságban és a turizmus-vendéglátásban.

A „Nyári diákmunka 2024” program célcsoportja a 16-25 év közötti, nappali tagozatos diákok voltak, akik nem álltak munkaviszonyban és nem rendelkeztek vállalkozási jogviszonnyal sem. 

A középiskolások, egyetemisták nyári szünidő alatti foglalkoztatását, és a fiatalok munkatapasztalat-szerzését elősegítő programra a vármegyében idén az eredeti 51 millió, majd a keretemelést követően további 14,6 millió forint állt rendelkezésre.

A diákok foglalkoztatásában legnagyobb mértékben az önkormányzatok vettek részt. Vármegyei szinten 127 önkormányzatnál 282-en szereztek munkatapasztalatot. 

A kormány segítve a fiatalok önálló életkezdését, a 25 év alattiak munkavégzését szja-mentessé tette, így idén nyáron is több pénz maradt a diákoknál.

A támogatott foglalkoztatás július 1-től kezdődött és augusztus 31-én fejeződött be.
 

Forrás: Vas Vármegyei Kormányhivatal