Kormányablak-ügyintézők tettek sikeres vizsgát

2024.10.11. 18:06 | Vas Vármegyei Kormányhivatal

A Vas Vármegyei Kormányhivatalban folyamatosan fejleszthetik tudásukat a dolgozók. Ennek jegyében pénteken újabb 11 munkatársunk vette át oklevelét a megszerzett kormányablak-ügyintéző képesítésért.

Felkészült szakemberek biztosítják a színvonalas ügyintézést a Vas Vármegyei Kormányhivatalban. A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium és a kormányhivatal együttműködésében indított képzésen 11 sikeresen vizsgázott ügyintézőt köszöntöttek a Vármegyeháza Dísztermében. A kormányablak-ügyintézői képzés és vizsga idén először online oktatás keretében valósult meg.   

Vámos Zoltán főispán köszöntőjében kiemelte a kormányablak-ügyintézők munkájának a jelentőségét. Hangsúlyozta, hogy a digitalizáció mellett szükség van az ügyintézők kedvességére, szakértelmére, felkészültségére és emberségére, amellyel megmutatják az állam jobbik arcát, ez egyfajta biztonságot is nyújt az állampolgároknak az ügyintézésük során. „Önök működtetik az államot. Köszönjük, hogy munkájukkal segítenek megkönnyíteni a Vas vármegyében élő 250.000 ember életét!” - zárta beszédét.

Az elismerő okleveleket Vámos Zoltán főispán és dr. Telek Miklós, a kormányhivatal igazgatója adta át a dolgozóknak.

Gratulálunk minden eredményesen végzett munkatársunknak és köszönjük, hogy napi munkájukkal segítik vármegyénk polgárait!  

Forrás: Vas Vármegyei Kormányhivatal