A doni áttörés áldozataira emlékeztek Zalaegerszegen

2026.01.14. 14:34 | Zala Vármegyei Kormányhivatal

A magyar történelem egyik legnagyobb veszteségére emlékeztek január 12-én este Zalaegerszegen.

Az eseményen beszédet mondott Szilasi Gábor önkormányzati képviselő, miniszteri biztos, aki egy személyes történettel emlékezett a 83 évvel ezelőtti tragédiára. Nagyapja testvérének levelét olvasta fel, aki már soha nem térhetett haza a fontról. Hordós József csupán egy volt azok közül, akik „nem hősnek születtek, ám életüket áldozták a hazáért”. A magyar történelem egyik legfájóbb fejezete a 2. magyar hadsereg doni helytállása. Embert próbáló hidegben, kilátástalan körülmények között, sokszor túlerővel szemben kellett helytállniuk. A veszteségek óriásiak voltak, több mint 140 ezer katona már nem térhetett haza, a doni áttörésnek több zalai, vasi áldozata is volt. Akik túlélték, sokszor évtizedekig nem tudtak beszélni arról, amit ott átéltek.

Szilasi Gábor végül hozzátette, a múltból tanulni kell, s ma nekünk kell beszélni helyettük. Azért, hogy a jövő generációi már békében, biztonságban és összefogásban építhessék tovább közösségeiket.

A rendezvény végén csendes főhajtással tisztelegtek a jelenlévők a doni katasztrófa áldozatai előtt.

A megemlékezésen személyesen vett részt Dr. Sifter Rózsa, Zala vármegye főispánja.

 

Forrás: Zala Vármegyei Kormányhivatal