„Együttműködés az áldozatokért”
A Zala Vármegyei Kormányhivatal a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal és a Zalaegerszegi Áldozatsegítő Központtal fennálló szakmai együttműködésének elmélyítése érdekében tartott értekezletet november 27-én, szerdán, Zalaegerszegen.
A vármegyei, illetve városi rendőrkapitányságok vezetőinek részvételével lezajlott egyezetésen Dr. Sifter Rózsa, Zala vármegye főispánja elmondta: a kormány elkötelezett a bűncselekmények áldozatainak segítése és védelme iránt, ezért a hazai áldozatsegítés rendszere az Európai Unióban is egyedülálló, mivel anyagi segítség kizárólag Magyarországon igényelhető. Felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy a Zalaegerszegi Áldozatsegítő Központ működésével lehetőség nyílt Zala vármegyében is az áldozatok mielőbbi elérésére, ezzel is biztosítva, hogy minden állampolgár a saját igényeihez igazodó segítséget kapjon, amikor különösen kiszolgáltatott helyzetbe kerül. A Kormányhivatal által biztosított támogatási formák az érdekérvényesítés, jellemzően jogi segítségnyújtás, a személyi azonosságot igazoló okmány ingyenes pótlása, és amennyiben vagyoni hátrányt is okozott az elkövető, azonnali pénzügyi segély megállapítása-tette hozzá a főispán.
Ezt követően a megbeszélés - az áldozatsegítés további hatékony, eredményes megvalósítása érdekében – tapasztalatcserével folytatódott, melynek során az illetékes szakemberek az elmúlt évet értékelve a jogszabályváltozásokat is áttekintették.