Felszentelték Türjén a premontrei rend felújított Gyümölcsoltó Boldogasszony templomát

2022.08.23. 07:40 | Zala Vármegyei Kormányhivatal

2022. augusztus 19-én érseki szentmise keretében adták át rendeltetésének a premontrei rend több mint négy év alatt felújított középkori templomát. A felújításra 1,6 milliárd forintot biztosító magyar kormány nevében dr. Varga Judit igazságügyi miniszter és Nagy Bálint országgyűlési képviselő, az Építési és Beruházási Minisztérium államtitkára mondott beszédet. A felújítás további elemeként látogatóközpontot is létrehoznak a templom és a rendház mellett.

A hívek és az érdeklődő ünneplők már a kezdés előtt egy órával megtöltötték a templom bejárata előtti teret, ahol  a ceremónia eseményeit követhették nyomon. A szentmisét dr. Udvardy György veszprémi érsek celebrálta a csornai premontrei rend képviselőinek segédletével, míg Thomas Handgrätinger emeritus generális apát ünnepi beszédét szintén magyarul tolmácsolták a jelenlévőknek. A mise keretében olajjal, tömjénfüsttel és szenteltvízzel szentelték újra az Árpád-korból fennmaradt szakrális épületet, amely a barokk korban átépült, s számos eleme a mostani felújítással nyerte vissza eredeti formáját. A régészeti kutatások eredményét, a magyar történelem és művészettörténet egyes korszakait bemutató „tanúfelületek” tájékoztatják minderről a belépőket, akik láthatják a freskóciklust, a Szent László-legenda ábrázolását és Dorfmeister István oltárképét. (A főhajórészben előkerült az alapító, Dénes szlavón bán sírja, melyet a szentély előtt kőtábla jelez a padlón.

A külső megjelenés, a kéttornyos, westwerkes homlokzat, ami a Karoling-kori frank hagyományokat követő építészetre jellemző, Magyarországon egyedülálló. A sokak által ismert téglahomlokzatot speciális, homokszín anyaggal vonták be, erre állagmegóvó céllal esett a választás. „A templom eredeti téglahomlokzatát a török kor után barokk stílusban átépítették, ez látszik egy 1900 előtt készült fényképen. Az 1920-as években Lux Kálmán kibontotta a vakolatot, és visszaállította az eredeti állapotot, ami impozáns külsőt eredményezett. Ám a savas esőktől a tégla roncsolódni kezdett, egész téglák fagytak ki a falból, hiszen ezeket az 1200-as évek elején készítették”, mondta egy korábbi interjúban Fazakas Zoltán Márton premontrei csornai apát, aki az avató beszédében köszönetet mondott mindenkinek, aki bármit is hozzátett a felújításhoz, hangsúlyozva, óriási értékmentés történt.

Varga Judit miniszter beszédében a keresztény értékek és a magyar nemzet ezredéves összefonódását emelte ki, amely az emberi élet meghatározó eleme a magyarok számára. A templom felújítása az állam és az egyház kézszorítását jelképezi, ezen a helyen, ahol Kelet és Nyugat találkozik, kézzelfogható a magyarok lelki összetartozása, mondta a miniszter, hozzátéve az erős erkölcsi alapok védelmezője ma is Magyarország Európában, ahol a háború miatti válságok idején ismét nagy szükség van a keresztény értékvilágra. Úgy vélte, Európa egy része feladta a kereszténységet, Magyarország azonban helytáll, amikor próbára teszik az ezeréves kulturális és erkölcsi értékeket. Természetes egységben, a családban gondolkodunk, mert ez jelenti a fennmaradást, üzente a tapasztalatai szerint erkölcsi iránytű nélkül maradtaknak. A magyarság időről időre bizonyítja - Szent István emlékezete - talaján a keresztény egységet.

Nagy Bálint országgyűlési képviselő a térség számára szakrális, közösségi és idegenforgalmi szempontból is jelentős négy évről szólt, ami értékőrző feladatvállalás volt a türjeiek számára is. Méltatta a premontrei rend zalai munkáját, hitőrző elkötelezettségét, s felidézte, hogy a magyar kormány a kisfalvak élhetőségét számos programmal segíti elő.

Nagy Ferenc polgármester beszédében a lelkiség, a helyi hitélet alappilléreként szólt a templomról, amelynek felújítása a rend és a falu közösségének kitartását, áldozatvállalását hirdeti. A templom környéke és a község parkjai is megújultak, köszönhetően a községben élők önkéntesek munkájának.

A premontrei prépostsági templom teljes körű külső-belső helyreállítására, gépészeti és elektromos rendszerének korszerűsítésére, környezetének rendezésére vonatkozóan 2022. augusztus 4. napján adta ki a megyei kormányhivatal a használatbavételi engedélyt, melyre, és az esemény jelentőségére tekintettel a rendezvényen Dr. Sifter Rózsa, Zala megye főispánja is személyesen vett részt.

Türjén szombaton is folytatódtak a Premontrei Napok, a főpapi szentmisét Fazakas Zoltán Márton mutatta be, a felújított türjei Madonna szobor ünnepélyes visszahelyezésére és Békés Balázs orgonaépítő mester orgonabemutató koncertjére is sor került. Ismertették a türjei premontrei prépostság történetének III. kötetét, majd három templombemutatás is zajlott szerzetesei vezetéssel, de látogatható volt a premontrei prépostsági pince is.

 

Forrás: Zalai Hírlap, Zala Megyei Kormányhivatal, fotó: Halász Gábor képviselői titkár