Magyar sajtó napja – Akkor és most, legfontosabb a hiteles tájékoztatás
Megtartotta hagyományos sajtóreggelijét a zalai sajtóorgánumok képviselőinek részvételével a Magyar Sajtó Napja alkalmából a Zala Vármegyei Kormányhivatal, Zala Vármegye Önkormányzata, a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság, a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Vármegyei Kirendeltsége és a Zalaegerszegi Tankerületi Központ.
A sajtó mindennap vizsgázik szakmaiságból, építő hozzáállásból és együttműködésből, ahogy az állami szervezetek is – mondta köszöntőjében dr. Sifter Rózsa, Zala vármegye főispánja a Magyar Sajtó Napja alkalmából a Megyeházán tartott ünnepségen. Mint mondta, a sajtó segíti a kormányhivatal munkáját a hiteles információk közlésével, melyek hozzájárulnak ahhoz, hogy az állampolgárok könnyebben igazodjanak ki a jogszabályokban, és abban is, hogy érvényesíteni tudják jogaikat az államigazgatásban.
Az újságírók munkájának köszönhetően Zalaegerszeg és térsége, valamint Zala vármegye a béke szigete, hangsúlyozta Vigh László országgyűlési képviselő. Mint mondta, nagyon büszke Zalaegerszeg és térsége fejlődésére, amelynek minden mozzanatáról a sajtó hitelesen és pontosan tájékoztatja a közvéleményt. Ezért nem csak ezen a napon jár köszönet a korrekt együttműködésért.
Pácsonyi Imre, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke felidézte, hogy az 1848-49-es szabadságharc és forradalom idején a március 15-i követelések egyike volt a sajtószabadság, és a cenzúra eltörlése. Ennek következményeként indult el a magyar sajtó társadalmat és kultúrát meghódító útjára. Utalt az árnyoldalakra is, megemlítve azt az időszakot, amikor a hatalom eszközként tekintett a médiára. A jelenről szólva a társadalmi média, a közösségi platformok lehetőségeivel állította szembe azok káros hatását a fiatalokra. Mint mondta, a hagyományos sajtó értéket képvisel, ügyel a tárgyilagos tájékoztatásra, emellett védi a magyar nyelvet.
A márciusi ifjak tollal és szóval harcoltak az igazságért, mert tudták, hogy a szabad és független tájékoztatás a demokrácia és a jogállamiság egyik alappillére - hangsúlyozta Zimborás Béla. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Vármegyei Kirendeltségének igazgatója elmondta, az 1990-óta ünnepelt Magyar Sajtó Napja erre kell, hogy emlékeztessen. Egy demokratikus társadalomban a sajtónak most is az a feladata, hogy objektíven, pártatlanul és tényszerűen tájékoztasson – tette hozzá.