Változik az ügyintézési rend az ünnepek alatt

Korlátozott lesz az ügyintézés a kormányablakokban és kormányhivatalokban december 24-től január 5-ig. Kérjük, az ügyintézés megkezdése előtt mindenképp tájékozódjon a kormányhivatalok hivatalos felületein. Részletek itt olvashatók.

Pályaválasztás a mesterséges intelligencia korában

2025.11.27. 14:20 | Zala Vármegyei Kormányhivatal

A Zala Vármegyei Kormányhivatal innovatív módját választotta annak, hogy a továbbtanulással kapcsolatos döntés meghozatalában segítse a pályaválasztás előtt álló fiatalokat. A november 21-én, pénteken megtartott tematikus nap a mesterséges intelligencia (MI) témakörét érintette, amelyen ezúttal mintegy 200 zalai középiskolás tanuló és pedagógus vett részt a ZalaZONE Konferencia- és Rendezvényközpontban.

A körülöttünk zajló technológiai fejlődésre reagálva rendeztük meg idei évi pályaválasztási programsorozatunkat. A keszthelyi, a nagykanizsai és a zalaegerszegi kiállítást kiegészítve ugyanis november 21-én - innovatív módon - a mesterséges intelligencia, a megújulás és a jövő technológiái köré szervezett külön tematikus napot is tartottunk, melynek védnöke és egyik kiemelt előadója Prof. Dr. Palkovics László mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos volt.

A középiskolások számára szervezett rendezvényt Dr. Sifter Rózsa, Zala vármegye főispánja nyitotta meg, aki köszönetét fejezte ki a partnereknek a rendezvényen való közreműködésért, majd a diákokhoz szólva kiemelte: akármilyen területet választ is egy fiatal, a mesterséges intelligencia alkalmazása már biztosan a munkája része lesz. Egy olyan jövő előtt állunk ugyanis, melynek szakmái között lesznek olyanok, melyeket ma még csak hallomásból ismerünk, mesterséges intelligencia-fejlesztő, robotikai mérnök, adatbiztonsági szakember, önvezető járműrendszerek tervezője, vagy éppen drónpilóta. Ezért fontos, hogy ne csak szakmát válasszatok, hanem olyan hivatást is, amelyben alkotni, gondolkodni és fejlődni tudtok. Az innováció ugyanis nem pusztán technológia, hanem gondolkodásmód - hangsúlyozta a főispán, majd hozzátette: Zala vármegye ma már nemcsak ipari, hanem technológiai központ is – ahol az ötletekből valóság, a tanulásból pedig jövő épül.

Vigh László országgyűlési képviselő köszöntőjében kiemelte, hogy a járműipar zalai Szilícium-völgyében már most jövőbe mutató technológiák kutatás-fejlesztése és tesztelése zajlik, az egyedülálló komplexum pedig új szakmák létrejöttét is magával hozta. 

A mesterséges intelligencia óriási távlatokat nyit az emberiség előtt. Megkönnyíti az emberek munkáját, de etikai, morális és jogi, valamint a munkaerőpiacra gyakorolt hatásával kapcsolatos kérdésekre is választ kell tudni adni, mondta köszöntőjében Pácsonyi Imre, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke. Bali Zoltán, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város alpolgármestere pedig egy kérdéssel indítva szólt a fiatalokhoz, majd a jelzések alapján megállapította: az érettségi előtt álló fiatalok 90 százaléka már használja a mesterséges intelligenciát. Mint mondta, nekik, mint felelős döntéshozóknak az a feladata, hogy megfelelő környezetet biztosítsanak ehhez, és felkészítsék a fiatalokat azokra a veszélyekre, amely többek között az adatbiztonság terén jelentkeznek.

A mesterséges intelligenciával kapcsolatos első érzés a félelem volt, amely már oldódik, ahogy egyre többet tudunk róla, vezette fel a témát Prof. Dr. Palkovics László előadásában. Példaként említette, hogy már a gőzgépek korában is féltek az emberek attól, hogy elvesztik a munkájukat. Mint fogalmazott, ez a félelem alaptalan volt akkor is és most is, mert a mesterséges intelligenciával új szakmák jöttek létre, amelyek magasabb hozzáadott értéket képviselnek. Még sok a bizonytalanság, hogy mi is az a mesterséges intelligencia, de már nem a fantasztikus irodalom tárgya, hanem a mindennapok valósága. A mesterséges intelligencia és a robotika átformálja a munka világát és új lehetőségeket nyit a fiatalok számára is. A digitális gazdaság új szakmákat, új készségeket és új pályákat teremt, a kérdés az, hogyan készülünk fel rá, hangsúlyozta a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos.

Ezt követően a diákok szakmai előadásokon, bemutatókon és műhelymunkákban vehettek részt. A Gábor Dénes Egyetem „A drónok világa” címmel interaktív előadással és bemutatóval jelentkezett, illetve a Mesterséges Intelligencia Tudásközpontja révén Promptolás interaktív workshopot tartott,  míg a "HUN-REN SZTAKI Rendszer és Irányításelméleti Kutatólaboratórium „Robotika: gondolatból mozgás" címmel tartott tájékoztatót. A diákoknak módjuk volt továbbá meglátogatni a Széchenyi Egyetem Zalaegerszegi Innovációs Parkját, a ZalaZONE InnoTech Nonprofit Kft. pedig lehetővé tette számukra a Járműipari Tesztpálya buszos bejárását is.

A tematikus nap zárásaként pedig online jelentkezett be és tartott előadást Balogh „Petya” népszerű televíziós személyiség és üzletember, aki a mesterséges intelligencia munkaerőpiacra gyakorolt hatásairól beszélt a fiataloknak egy színvonalas előadás keretében. 

 

Forrás: Zala Vármegyei Kormányhivatal