A szakma legjobbjait díjazták Zalaegerszegen
A Szakma Kiváló Tanulója Versenyen és az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen döntős helyezést elért zalai diákokat, valamint a legsikeresebb cégeket, egyéni vállalkozókat díjazták május 25-én a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában, Zalaegerszegen. A gazdasági fórum résztvevői prof. dr. Palkovics László mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos és Berta Péter, a WHC Kft. ügyvezetője előadását is meghallgathatták.
Cseresnyés Péter, Berta Péter, Kovács Dezső, dr. Sifter Rózsa, prof. dr. Palkovics László, Balaicz Zoltán és Vigh László
A gazdasági fórum programját Kovács Dezső kamarai elnök nyitotta meg, majd dr. Sifter Rózsa, Zala vármegye főispánja mondott köszöntőt, melyben kiemelte, hogy Zala vármegyében munkahelyekből nincs hiány. A nagy ipari beruházások révén nem csak a gazdaság, de a kutatás-fejlesztés terén is új távlatok nyíltak. Mindemellett a zalai szakképzés is felértékelődött, köszönhetően az intézményvezetők előremutató munkájának, az oktatók elkötelezettségének és a diákok szorgalmának. Ezt a szakmai tanulmányi versenyeken elért remek zalai helyezések is bizonyítják – tette hozzá a Főispán.
A legjobbaknak gratulált Vigh László és Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő is. A kamara évente Zala Vármegye Gazdaságáért Kamarai Díjat adományoz annak a vállalkozásnak, amely kiemelkedő teljesítményével hozzájárul a vármegye gazdasági fejlődéséhez. Idén a zalaegerszegi Kozma Kft. és a Pacsai Fémhordógyártó Kft. kapta az elismerést. A Zala Vármegye Szakképzéséért Kamarai Díjat a zalaegerszegi West-Hotel Kft-nek nyújtották át. Az Innovatív vállalkozás díj tulajdonosa a nagykanizsai ZNET Telekom Zrt. lett. Zala Vármegye Fiatal Vállalkozója Kamarai Díjban Farkas Péter részesült, a Zala Vármegye Női Vezetője Kamarai díjat pedig Borsos Krisztina, a Hidrofilt Kft. ügyvezetője vehette át.
Több évtizedes szakmai munkásságáért Életmű Kamarai Díjjal jutalmazták a balatongyöröki Figder Dezső vendéglátót, a pókaszepetki Kiss Katalin fodrászt, a zalaszentgróti Mazzag Albert fémmegmunkálással foglalkozó vállalkozót, a keszthelyi Szabadka László fogművest, a szepetneki Vass Lajos kőfaragót, a zalacsányi Végvári Mária fodrászt. Posztumusz Életmű díjat adományoztak a zalaegerszegi id. Zuggó József vállalkozó részére. A Zalai Hírlap és a zaol.hu olvasóinak szavazata alapján a Zala Vármegyei Fogyasztókért címet Tóthné Prenner Beáta (Baraka Bőrdíszmű) és a Contrast Cafe & Bistro kapta. Kiváló Kamarai Munkáért Díjban Vizsy Pálné részesült.
A szakmák fiatal tehetségei országos szakmai versenyeken mérhetik össze tudásukat és felkészültségüket. A szakképző intézmények tanulói a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen (SzKTV), míg a technikumban tanulók az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) keretében bizonyíthatnak a több fordulós megmérettetésen. Az SzKTV-n negyedik helyezett lett Mátyás Krisztofer (burkoló, Zsigmondy), Kocsis Rómeó (pincér, Báthory), harmadik lett Pados Bálint (CNC-programozó, Cserháti) és második Zádori Laura Mónika (szakács, Lámfalussy). Az OSZTV-n ötödik helyezett lett Schwarcz Réka (szakács szaktechnikus, Thúry), harmadik lett Asbóth Dániel Patrik (közlekedés-üzemvitel ellátó technikus, Ganz), második lett Veiland Fanni Hajnalka (kozmetikus, Asbóth), valamint első helyezett lett Zsiga András Szilveszter (szakács szaktechnikus, Keszthelyi Vendéglátó), Szakály Illés Jonatán (erősáramú elektrotechnikus, Széchenyi) és Gróf Evelin (kozmetikus, Asbóth).