Tűzoltónap Búcsúszentlászlón

2025.05.06. 15:29 | Zala Vármegyei Kormányhivatal

Idén is Búcsúszentlászlón tartotta hagyományos tűzoltónapi ünnepségét május 5-én, Szent Flórián ünnepe alkalmából a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A hétfői rendezvényen a tűzoltók és katasztrófavédők megemlékeztek elhunyt bajtársaikról, a kiemelkedő teljesítményt nyújtó állománytagok pedig elismeréseket vehettek át. Az ünnepségen köszöntőt mondott Dr. Varga Andrea, a Zala Vármegyei Kormányhivatal főigazgatója is.

Ünnepi szentmisével kezdődött a 2025-ös Tűzoltónap Búcsúszentlászlón, a Szent László templomban. Ezt követően Vigh László országgyűlési képviselő méltatta a katasztrófavédelem és a tűzoltóság munkatársait, akiknek kifejezte háláját az emberéletek és az épített értékeink védelméért.

Dr. Varga Andrea, a Zala Vármegyei Kormányhivatal főigazgatója beszédében Szent Flóriánról, mint a tűzoltók őstípusáról beszélt, aki szembeszáll az elemekkel és saját életét is feláldozza másokért, ha kell. „A szolidaritás, az egymásra figyelés, a gondoskodás, embertársaink védelme, segítése minden kultúrában a legjobbak kiváltsága” - fogalmazott a főigazgató.

„Tisztelet és hála illeti a tűzoltók valamennyi formáját képviselő tagjait: hivatásosokat, önkénteseket, önkormányzati és létesítményi tűzoltókat. Mindannyian egy közös célért dolgozunk – az emberéletek védelméért. A mai világ technikai fejlődése új veszélyeket hoz, de a tűzoltói hivatás változatlanul ugyanaz marad: ott lenni, amikor mások menekülnek, és nyugodtan cselekedni ott, ahol mások már nem képesek” – emelte ki beszédében Takács Ottó Alajos tűzoltó dandártábornok. A vármegyei katasztrófavédelmi igazgató ezt követően megköszönte az állomány egész éves kitartó munkáját, majd elismeréseket nyújtott át az állománytagoknak. 

Az ünnepi eseményt a résztvevők a templom előtti Szent Flórián szobor megkoszorúzásával zárták.

Forrás: Zala Vármegyei Kormányhivatal, Zalai Hírlap