Új zalai polgármesterek találkoztak a Megyeházán

2024.11.07. 14:41 | Zala Vármegyei Kormányhivatal

A Zala Vármegyei Önkormányzati Hivatal képviseletében dr. Pál Attila, a Zala Vármegyei Közgyűlés elnöke szakmai értekezletre hívta a vezető-váltással érintett települések vezetőit 2024. november 6-án, szerdán, a Megyeházára. Az új polgármesterek közül mintegy hetvenen vettek részt a tanácskozáson. Cseresnyés Péter és Vigh László országgyűlési képviselők köszöntőjét követően dr. Sifter Rózsa főispán és dr. Dukai Miklós önkormányzati államtitkár tartott tájékoztatót az önkormányzati szférát érintő legfontosabb tudnivalókról, aktualitásokról.

Elsőként dr. Pál Attila, a Zala Vármegyei Közgyűlés elnöke, a rendezvény házigazdája köszöntötte az új polgármestereket, gratulálva megválasztásukhoz. Mint mondta, a politika színpadán fognak a következő öt évben együtt dolgozni, tegyék ezt megfelelő alázattal, szorgalommal és nem kevésbé teljesítménnyel szolgálva a vármegyét.

Cseresnyés Péter, Zala vármegye 3-as számú választókerületének országgyűlési képviselője kiemelte, hogy az új polgármesterek munkáját információk, tapasztalatok átadásával kívánják segíteni. Vigh László, Zala vármegye 1-es számú választókerületének országgyűlési képviselője köszöntőjében hangsúlyozta: ha az újonnan megválasztott településvezetők továbbfejlesztik a meglévő infrastruktúrát, akkor kiváló teljesítményt tudhatnak majd magukénak.

A vármegyében 89 településen választottak új polgármestert. A zalaegerszegi járásban 26, a nagykanizsai járásban 21, a keszthelyi járásban 11, a lenti járásban 19 és a zalaszentgróti járásban 19 új polgármester kezdte meg munkáját, hangzott el dr. Sifter Rózsa tájékoztatójában.

 Zala vármegye főispánja kiemelte az együttműködés fontosságát a kormányhivatal szakmai stábjával, annak érdekében, hogy az önkormányzati törvény és az egyéb vonatkozó jogszabályok feladatszabásainak és szigorú határidőinek meg tudjanak felelni az önkormányzatok.

A főispán tájékoztatójában elhangzott, hogy az új polgármesterek által vezetett települések közül kilenc helyen még nem választottak alpolgármestert és két településen nem szavazták meg a polgármester illetményét. 

A folytatásban Dukai Miklós önkormányzati államtitkár az önkormányzati törvényről, az önkormányzati szférát érintő legfontosabb tudnivalókról adott tájékoztatást.

Forrás: Zala Vármegyei Kormányhivatal, Zalai Hírlap