A Védőnői Szolgálat 110 éves fennállását ünnepelték Zalaegerszegen
Jubileumot ünnepeltek a védőnők június 17-én, kedden a zalaegerszegi Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben. A rendezvényt a Védőnői Szolgálat megalakulásának 110. évfordulója alkalmából szervezte meg a Zala Vármegyei Kormányhivatal és a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház.
A Védőnői Szolgálat egy magyar innováció, olyan különleges rendszer, amelyhez hasonlót csak néhány európai ország hozott létre, pedig a jó gyakorlat 110 év óta rendelkezésre áll, fogalmazott köszöntőjében dr. Sifter Rózsa, Zala vármegye főispánja. Felidézte, hogy az anyák és csecsemők védelmére 1915-ben alakult meg az Országos Stefánia Szövetség, s ezen belül a Védőnői Szolgálat, mert cselekedni kellett. 1911-ben 20,4 százalékos volt a csecsemőhalandóság, vagyis minden ötödik újszülött nem élte meg az egyéves kort hazánkban. Valós félelem volt a nemzethalál. A stefániás védőnőknek, majd az orvostudomány fejlődésének és az antibiotikumok megjelenésének köszönhetően indult növekedésnek a népesség. Ez a trend kitartott egészen az 1980-as évekig. Azóta folyamatosan csökken a népesség, amit a magyar kormány a születések ösztönzésével, a családok támogatásának fokozásával kíván kezelni. Ezek közül az intézkedések közül a legújabb az anyák személyi jövedelemadó mentességének bevezetése. Ebben a nemzetmentő akcióban is nagy szerep jut a védőnőknek - zárta gondolatatait dr. Sifter Rózsa.
Magyarországon 2024-ben 77 500 gyermek jött világra, minden eddiginél kevesebb. Zalaegerszegen helyi állandó lakcímmel 300 gyermek született tavaly, másfél évtizede viszont 450. Ezt már Balaicz Zoltán polgármester ismertette beszédében, hozzátéve azt, hogy a városnak fel kell készülnie a jövőre, mert a lakosságszám csökkenése előbb-utóbb megmutatkozik a bölcsődékben, az óvodákban és iskolákban. A védőnők hivatástudatát méltatva azt hangsúlyozta, hogy ott vannak a családok mellett, figyelemmel és szeretettel kísérik a gyerekek életét a csecsemőkortól kezdve középiskolás korukig, és a szülőkkel együtt örülnek fejlődésüknek. Mint mondta, a védőnők jogilag már nem tartoznak az önkormányzathoz, de minden megtesznek azért, hogy munkájukat segítsék. Köszöntője zárásaként Balaicz Zoltán kitüntető oklevelet adott át Szekérné Büki Erzsébet vármegyei vezető védőnőnek, Dancs Jenőnek, a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház ápolási igazgatójának és Hetesi-Tőke Judit vármegyei kollegiális védőnői mentornak.
A 110 év nem csupán egy szám, hanem egy rendkívüli hivatás jelentős évfordulója, amikor visszatekinthetünk a Védőnői Szolgálat történetére, és köszönetet mondhatunk valamennyiüknek a családok és a kisgyermekek támogatásáért, mondta Dancs Jenő, a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház ápolási igazgatója köszöntőjében. Mint fogalmazott, a védőnői munka egy hivatás, a szó legnemesebb értelmében, amelynek alapja a bizalom és szeretet. Fenntartóként felelősséget éreznek a szolgálat jövőjéért, amely csak akkor lehet eredményes, ha támogatják a fiatalokat, lehetőséget biztosítanak a továbbképzésre és korszerűsítik a feltételeket. A védőnői szolgálat nemcsak a múlt értéke, hanem a jövő alapja is, hangsúlyozta végül.
A rendezvény folytatásában szakmai előadásokat és fórumbeszélgetést is meghallgathattak az érdeklődők, valamint megtartották az „Az én anyukám, illetve az én nagymamám védőnő” című gyermekrajzpályázat eredményhirdetését is.