A támogatás célja a minőségi és magas biológiai értékű ültetésre szánt növény előállítás, valamint a növényi fajta fenntartás növényegészségügyi biztonságának növelése.

A vonatkozó jogszabályban megállapított mértékben és feltételek szerint vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe az alábbiak szerint:

  • a) a szántóföldi, kertészeti és engedélyes faiskolai ültetésre szánt növény előállítására, valamint - az erdészeti csemetekertek kivételével - fajtafenntartásra igénybe vett területek után a növénykárosítókkal szembeni védekező intézkedésekről szóló (EU) 2016/2031 európai parlamenti és tanácsi rendelet egységes végrehajtási feltételeinek megállapításáról, valamint a 690/2008/EK bizottsági rendelet hatályon kívül helyezéséről és az (EU) 2018/2019 bizottsági végrehajtási rendelet módosításáról szóló, 2019. november 28-i 2019/2072/EU bizottsági végrehajtási rendelet XIII. és XIV. mellékletében felsorolt ültetésre szánt növények - beleértve az ott felsorolt vetőmagokat is - előállításához és forgalomba hozatalához szükséges,
  • b) a gyümölcs szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról szóló 14/2017. (III. 23.) FM rendelet 8. és 9. melléklete alapján meghatározott,
  • c) a szőlő szaporítóanyagok előállításáról, minősítéséről és forgalomba hozataláról szóló 87/2006. (XII. 28.) FVM rendelet 8. számú melléklete alapján meghatározott
  • növényegészségügyi vizsgálatokhoz.

Támogatott növényegészségügyi szolgáltatást vehet igénybe az a természetes személy, jogi személy, aki (amely):

a) megfelel a 702/2014/EU bizottsági rendelet I. számú mellékletében megfogalmazott mikro-, kis- és középvállalkozás meghatározásának, vagy fajtanemesítési, szaporító alapanyag előállítási és fenntartási, illetve ehhez kapcsolódó közhasznú kutatási tevékenységet végez,

  • b) a támogatási kérelem benyújtásakor
  • ba) nem áll csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt, illetve természetes személy esetében nem áll gazdálkodási tevékenységével összefüggő végrehajtási eljárás alatt,
  • bb) nincs lejárt köztartozása,
  • bc) nincs költségvetési támogatás jogosulatlan igénybevétele miatt jogerős határozattal megállapított köztartozása,
  • c) nem minősül a 702/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk (14) bekezdésében meghatározott nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak, és
  • d) nem címzettje valamely támogatás visszafizetésére kötelező olyan bizottsági határozatnak, amely a támogatást jogellenesnek és belső piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánította,
  • és az a)-d) pontban foglaltakról az 5. § (1) bekezdése szerinti támogatási kérelmében nyilatkozik.

A támogatott szolgáltatás igénybevételének további feltétele, hogy az elvégzett vizsgálat a növényegészségügyi alkalmasságot igazolja.

A kérelmezőnek a támogatott növényegészségügyi szolgáltatásban való részvételre irányuló kérelmét vármegyei kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályához kell benyújtania az adott év április 30. napjáig. A kérelem benyújtása magánszemély (őstermelő) esetében történhet személyesen, postán vagy ügyfélkapun keresztül, vállalkozás (bt., kft., zrt., e.v.) esetében kizárólag elektronikus úton (ügyfélkapu, cégkapu, E-Papír, stb.).

A bejelentéshez szükséges nyomtatvány honlapunkon megtalálható itt.

További információért forduljanak bizalommal Osztályunkhoz a 06-76-795-680-as telefonszámon.

A vonatkozó jogszabályok hatályos változatát a https://njt.hu/ illetve az https://eur-lex.europa.eu/advanced-search-form.html?locale=hu oldalakon olvashatják:

  • 117/2007. (X. 10.) FVM rendelet az egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról;
  • 7/2001. (I. 17.) FVM rendelet a növényegészségügyi feladatok végrehajtásának részletes szabályairól;
  • 2016/2031/EU a növénykárosítókkal szembeni védekező intézkedésekről.