Állásbörzét szervezett Kecskeméten a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal

2024.05.10. 13:44 | Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal

Az immár 28. évben megnyitott karrierexpón 23 kiállító és 19 munkáltató képviseltette magát, a jelenlévő cégek 53 munkakörre keresnek több mint 450 munkavállalót.

A 2024. május 10-ei rendezvényt Gaál József kecskeméti alpolgármester, a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke nyitotta meg. Ezt követően Cseh Tamás, a Kecskeméti Járási Hivatal vezetője, valamint Ignácz Bence, a Kecskeméti Szakképzési Centrum főigazgatója köszöntötte az érdeklődőket.

 

Az állásbörzére a kiállítók elsősorban középfokú, szakmunkás végzettséget igénylő állásajánlatokkal érkeztek, de számos betanított munkával, általános iskolai végzettséggel is betölthető munkalehetőséggel találkozhattak az érdeklődők, valamint a diplomával rendelkezők is megtalálhatták a számításaikat.

Első alkalommal köszönthettük résztvevőként az idősödés kérdésével foglalkozó CÉDRUSNET Kecskemét közösségét.

 

A rendezvényen kiállítók:

  • Autóflex-Knott Kft.
  • Bács-kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
  • CabTec Kft.
  • Duvenbeck Immo Kft.
  • Félegyházi Pékség Kft.
  • Fornetti Kft.
  • Kecskeméti Rendőrkapitányság
  • Kész Hotel és Konferencia Menedzsment Kft.
  • Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft.
  • Magyar Honvédség
  • Márka Üdítőgyártó Kft.
  • Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft
  • Motherson-SMP
  • Nissin Foods Kft.
  • Phoenix Mecano Kecskemét Kft.
  • Rösch Mode Kft.
  • Szentkirályi Magyarország Kft.
  • Szimikron Kft.
  • Univer-Product Termelő és Kereskedelmi ZRT.

 

A Neumann János Egyetem Felnőttképzés Igazgatósága és Kecskeméti Szakképzési Centrum is részt vett az eseményen a felnőttképzési ajánlataival.

 

Az állásbörzére kitelepült foglalkoztatók többek között a fémipar, gépgyártás, autóipar, elektronikai ipar, szállítmányozás, textilipar, vendéglátás, élelmiszer- és italgyártás területén, valamint a honvédelmi és rendvédelmi szervek ajánlottak munkalehetőséget.

A rendezvényen résztvevő munkáltatók 53 munkakörben kerestek munkaerőt: 28 munkaerőigénynél középfokú végzettségre van szükség és 21 állásajánlatnál betanított munkásokat, 4 álláshelynél felsőfokú végzettséggel kerestek:

 

  • bolti eladó-pénztáros
  • csomagoló
  • CNC gépbeállító
  • CNC gépkezelő
  • elektromos karbantartó
  • élelmiszeripar-, italgyártó gépkezelő
  • fegyveres biztonságiőr
  • forgácsoló
  • gyártásközi ellenőr
  • gyártósori üzemeltető/karbantartó
  • gépbeállító
  • gépkezelő
  • gépkezelő-operátor
  • gépkiszolgáló
  • golyósorsó szerelő
  • gyártás előkészítő
  • gyártósori operátor
  • határvadász
  • higiéniai munkatárs
  • kábelfeldolgozó
  • kábelfeldolgozó-gépkezelő
  • karbantartó
  • karbantartó-gépszerelő
  • karbantartó lakatos
  • karbantartó villanyszerelő
  • kézi hegesztő
  • kontrolling szakértő
  • konyhai kisegítő
  • könyvelő
  • kulcsgépkezelő
  • kvalifikált gépkezelő
  • ládamosó
  • lamináló
  • lézergépkezelő
  • mechanikaigép-karbantartó, -javító (műszerész)
  • mechanikus karbantartó
  • mérnök
  • minőségellenőr
  • mosóberendezés-gépkezelő
  • műszakvezető
  • operátor/gépkezelő/karbantartó
  • pék
  • porszóró
  • rakodómunkás
  • rakodómunkás-anyagmozgató
  • rendőr járőr
  • robotgépkezelő
  • szabó, varró
  • szállodai szobaasszony, takarító
  • szekventáló-áruösszekészítő
  • szerződéses katonaszoftver- és alkalmazásfejlesztő, -elemző
  • takarító
  • targoncavezető
  • targoncavezető-raktáros
  • tésztaipari munkás
  • töltelék és felületkezelő anyagkészítő
  • traktoros
  • tűzoltó
  • üzemi takarító
  • villanyszerelő

 

 

Forrás: Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal