„Biztonság Hete” program a kecskeméti Vadasparkban

2024.10.21. 15:27 | Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal

A „Biztonság Hete” rendezvénysorozatot 2017. óta az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága (ORFK-OBB) és a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) a fővárosban és a vármegyékben, több helyszínen szervezi meg a 9-14 éves korosztály tagjai számára. Ennek kapcsán évente több tízezer kisdiák találkozhat a biztonság ügyét szolgáló széleskörű együttműködés szereplőivel.

 A programot 2024. szeptember 18. napján Bács-Kiskun vármegye különböző városaiból (Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Izsák stb.), összesen 8 iskola 4. osztályosai számára a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság szervezte, melyen a Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztály Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Ellenőrzési Osztálya is részt vett.

A versenyen résztvevő iskolások mellett több kiránduló iskolás is meglátogatta munkavédelmi hatóság standját, ahol meghallgatták a hatóság munkavédelemről szóló tájékoztatását, valamint megtekintették a Nemzetgazdasági Minisztérium által a hatóság rendelkezésére bocsátott, gyermekeknek szóló oktatóanyagokat, munkavédelmi felszereléseket.

Játékos formában a munkavédelmi témájú játékok („Keresd a párját” és „Napo veszélyház”) segítségével, interaktív módon igyekeztek kollégák a kisiskolások figyelmét felhívni a munkavédelem fontosságára. Az oktatóanyagok az érdeklődő iskolások valamint a kísérő tanárok részére is átadásra kerültek. Összességében sikeres, eredményes napot zártunk.  

Forrás: Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal