Folyamatosak a fogyasztóvédelmi ellenőrzések
A Kormány az egyes élelmiszerek vonatkozásában 2025. március 17 napjától, valamint az egyes drogériai termékek vonatkozásában 2025. május 19. napjától szabályozta az árrés mértékét, a saját márkás termékek arányát, meghatározta az átlagos napi mennyiség értékesítésének kötelezettségét és a folyamatos kiszolgálás biztosítását, valamint a kapcsolódó kereskedői tájékoztatással összefüggésben is állapított meg szabályokat.
Ezen szabályozás célja, hogy megfékezze az elmúlt időszakban főleg az élelmiszerek területén tapasztalt indokolatlan áremelkedést.
A kormányrendeletek hatályba lépése óta vármegyénkben több mint 40 alkalommal ellenőrizték a kereskedőket a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Közlekedési, Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály munkatársai. Ennek során vizsgálják, hogy az árrés mértéke a jogszabályban előírtak szerint kerüljön megállapításra a kereskedők részéről, továbbá az átlagos napi mennyiség árusítása biztosított legyen, ezáltal a vásárlók folyamatosan hozzájussanak a termékekhez.
Az ellenőrzés tapasztalatai alapján elmondható, hogy a boltok és a legnagyobb áruházláncok megértették az üzenetet, betartják a szabályokat.
Egyes láncok vásárlási mennyiség korlátozásokba kezdtek, azonban ez nem a fogyasztók ellen van, hanem más kereskedelmi egységekkel szembeni lépés. A fogyasztók hozzájutnak a termékekhez, a szabályzás ezt biztosítja.
A vármegyei adatok alapján megállapítható, hogy a beavatkozás hatása eredményesnek bizonyult, ugyanis számos termék esetében, kiemelten a tejtermékeknél, jelentős árcsökkenés történt a bevezetés óta.
A legnagyobb, 30 százalék feletti átlagos árcsökkenést a laktózmentes margarin és sütőmargarin, a sertészsír és a laktózmentes natúr joghurtok esetében tapasztalhatjuk. Áruházlánconként történő bontásban azt látjuk, hogy nagyobb árcsökkenés ment végbe azoknál a piaci szereplőknél, amelyek alapvetően több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
A kijelölt élelmiszer termékkategóriákban az árrés nem emelkedhet az eddig alkalmazott januári átlag fölé, ahol pedig 10 százalék feletti az árrés, ott azt az alá kell csökkenteni. Ez a 30 élelmiszerkategóriánál átlagosan több százalékos árcsökkenést jelenthetett, és nagyságrendileg közel 1000 féle terméket érintett.
A drogériai termékeknél megállapított 30 termékkategória esetében az árrés nem emelkedhet az eddig alkalmazott januári átlag fölé, ahol pedig 15 százalék feletti az árrés, ott azt az alá kell csökkenteni.
Ha a kereskedő az adott termékkategóriába tartozó terméket az adott üzletben vagy online felületen a rendelet hatályba lépését megelőző napon forgalmazta, köteles az adott termék vonatkozásában naponta legalább az általa a 2024. évben értékesített átlagos napi mennyiség árusítására olyan módon, hogy a vásárlók kiszolgálása folyamatosan biztosított legyen.