Már két mobilizált ügyfélszolgálat járja a megyét
Május 23. és május 27. között a Kiskunmajsai járásba, valamint a Bajai járás területén teljesít szolgálatot a két mobilizált kormányablakunk, amelyek az év során a megye valamennyi járásába eljutnak majd.
- 2022. május 23. és május 27. között
Kiskunmajsa, valamint a Bajai Járás települései
A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatalnál 2018 áprilisában kezdte meg működését az új mobilizált ügyfélszolgálat, amely lehetővé teszi, hogy a kormányablakbuszban lévő két munkaállomáson az ügyfelek igénybe vehessék a kormányablakok szolgáltatásait, megkönnyítve ezzel ügyeik intézését. A hatékonyabb, gyorsabb ügyintézést szem előtt tartva, 2021 őszén szolgálatba állt a megye második mobilizált kormányablaka is a megye lakosai számára a 19 működő kormányablakunk, valamint 2 okmányirodánk mellett.
A kitelepülések során lehetőség nyílik a veszélyhelyzet alatt lejárt okmányok cseréjére, valamint a kormányablakbusz segítségével helyben intézhetők az alábbi ügyek:
- személyi igazolvány igénylése
- lakcímváltozás bejelentése
- vezetői engedély ügyek
- diákigazolvány ügyek
- útlevél igénylése
- lejárt okmányok cseréje
Az elkészült okmányok átvételére a buszon – technikai okok miatt – nem lesz lehetőség, azokat később postázzák. A bankkártyás fizetés a mobilizált ügyfélszolgálaton is biztosított.
Az érintett járások településeire vonatkozó menetrend az alábbi linkre kattintva érhető el.
http://kormanyablak.hu/hu/bacskiskun-megye-mobiliz%C3%A1lt-ugyfelszolgalat