A növényvédelmi tevékenységről szóló 43/2010. (IV.23.) FVM rendelet (továbbiakban: Rendelet) az elmúlt időszakban több tekintetben is módosult, melynek fő célja az agrár-digitalizációban történő előrelépés és a környezet védelme.

A 2021. decemberében hatályba lépett jogszabály módosítás értelmében a földhasználó, a termelő és a növényvédelmi szolgáltatást végző személy a tevékenységét az integrált növényvédelem általános elveinek megfelelően végzi, tehát már nem csak törekedni kell ezen elvek betartására, hanem kötelező érvénnyel bírnak!

Az integrált növényvédelem általános elvei közül kiemelten felhívjuk a figyelmet a dokumentált növényvédelmi előrejelzés, valamint az adott táblák vonatkozásában a talajvizsgálaton vagy mérlegszámítási módszeren alapuló tápanyag-gazdálkodási terv elkészítésére és hatósági ellenőrzés során azok kötelező rendelkezésre állására.

A jogszabály módosítás másik jelentős eleme az elektronikus permetezési napló bevezetése lett volna, amelynek értelmében 2022. július 1. napjától már elektronikus formában kellett volna vezetni a permetezési naplót. A 22/2022. (VII.29.) AM rendelet végül azonban az elektronikus permetezési napló bevezetését későbbre tolta, illetve egyéb feltételekhez kötötte.

A permetezési napló vezetéséhez kapcsolódó lényeges jogszabályi változásokat az alábbi összegzés tartalmazza:

  • A permetezési naplót a NÉBIH elektronikus felületén, más elektronikus úton, vagy papír alapon kell vezetni.
  • A növényvédő szeres kezelést a munkavégzést követő 24 órán belül fel kell tüntetni a nyilvántartásban. Ebben az esetben fontos lényegi változás történt, hiszen a korábbi előírások szerint a permetezést megelőzően vagy azzal egyidejűleg kellett a kezeléseket rögzíteni a naplóban.
  • A kezelések között a csávázott vetőmag vetését is dokumentálni szükséges. Felhívjuk a figyelmet, hogy érdemes a vásárolt vetőmag számlájának kiállításakor kérni a kereskedőtől a csávázó szer nevének vagy hatóanyagának feltüntetését, abban az esetben, ha ez nem lenne egyértelmű a vetőmag kiszerelési egységének címkéjén!
  • A permetezési naplót az utolsó bejegyzéstől számítva 3 évig kell megőrizni.
  • A módosított jogszabály értelmében az elektronikus permetezési napló vezetése nem minden termelőre vonatkozik és a bevezetés időpontját tekintve is változás történt. 2023. január 01. napjától a 10 ha-nál nagyobb szántóföldi művelési ágú területen gazdálkodó termelőnek kizárólag szántóföldi kultúrák esetében a rovarölő szeres kezelésekről a permetezési naplót a NÉBIH elektronikus felületén kell vezetnie.
  • Ezen kívül a 10 ha-nál nagyobb összterületen gazdálkodó termelőre további kötelezettség is hárul. A már rögzített rovarölő szeres adatok kivételével, legkésőbb minden naptári év január 31-ig fel kell töltenie a gazdálkodónak a NÉBIH elektronikus felületére az előző évben elvégzett valamennyi növényvédő szeres védekezéseinek adatait. Ezt az elektronikus adatszolgáltatást első alkalommal 2024. január 31-ig kell teljesíteni a 2023. naptári év vonatkozásában.

A termelők a jövőben az egységes kérelem benyújtására szolgáló elektronikus felületen nyilatkoznak a növényvédelmi munkavégzéssel érintett mezőgazdasági területeik tekintetében a velük szerződésben álló, a terület növényvédelmi szakirányításáért felelős növényorvosról. A növényvédelmi szakirányítási tevékenység azonban továbbra is valós írásbeli szerződés alapjánvégezhető, melyet hatósági ellenőrzés során szükséges bemutatni!

A vonatkozó jogszabályi rendelkezések elérhetőek a Nemzeti Jogszabálytár oldalán (njt.hu).