Az idei évben is várják a jelentkezőket a támogatott diákmunka programba
A kormány 2025. június 16-tól ismételten meghirdette a "Nyári diákmunka” munkaerőpiaci programot, amelynek keretében bértámogatást nyújt a munkáltatók részére a 16 és 25 év közötti, nappali tagozaton tanuló diákok és egyetemi hallgatók nyári foglalkoztatásához. A Baranya Vármegyei Kormányhivatal várakozásai szerint az idei évben a vármegyében akár kétezer diák is munkába állhat július 1-jétől a program keretében, amelyre ezúttal több mint 232 millió forintos forrás áll rendelkezésre.
Baranyában is nagy népszerűségnek örvendő, a fiatalkori inaktivitás csökkentését, a korai munkatapasztalat- és munkajövedelem-szerzést elősegítő országos program bértámogatással ösztönzi a középiskolások, egyetemisták vakációs foglalkoztatását.
– A programba 16 és 25 év közötti, nappali tagozaton tanuló diákok jelentkezhetnek, akik jelenleg nem állnak munkaviszonyban és nincs vállalkozási jogviszonyuk – emelte ki dr. Horváth Zoltán főispán. Hozzátette: a programra regisztrált fiatalokat ezúttal is a turizmusban, a vendéglátásban, a mezőgazdaságban, illetve az erdőgazdálkodásban működő vállalkozások, valamint az önkormányzatok, egyházi jogi személyek foglalkoztathatják.
– Baranya vármegyében jelenleg összesen több mint 232 millió forintos keretösszeg áll rendelkezésre a 2025. évi program megvalósítására. Ez 13 millió forinttal magasabb az előző évben kifizetett támogatási forrásnál, amelyből akkor közel 1700 fő foglalkoztatása valósult meg – emelte ki dr. Tigelmann Éva. A foglalkoztatási főosztály vezetője hangsúlyozta, ennek megfelelően az idei évben arra számítanak, hogy legalább ennyi diák nyári foglalkoztatását tudják elősegíteni.
A kormányhivatal vezetői a tavalyi adatok kapcsán kiemelték, a legtöbb fiatal az önkormányzatoknál talált munkát, de jelentős volt azok száma is, akik vendéglátással, turizmussal kapcsolatos vállalkozásoknál helyezkedtek el. Mint mondták, bíznak abban, hogy ezúttal is nagy lesz az érdeklődés mind a fiatalok, mind a munkáltatók részéről.
A munkáltatónak nyújtott bértámogatás összege szakképzettséget igénylő munkakör esetében fejenként 261 600 forint, szakképzettséget nem igénylő munkakör esetében 218 100 forint lehet. A program iránt érdeklő diákok a járási hivatalok foglalkoztatási osztályain regisztrálhatják magukat, a munkáltatók pedig szintén ott nyújthatják be támogatási kérelmeiket a 2025. július 1. és 2025. augusztus 31. közötti időtartamban kezdődő és befejeződő foglalkoztatás vonatkozásában.
A programról és a támogatási feltételekről részletesen a www.munka.hu oldalon olvashatnak.