Az egészségnevelésre szövetkezett a kormányhivatal a központi kórházzal

2024.05.02. 16:00 | Békés Vármegyei Kormányhivatal

Az egészségnevelésre, a szűrőprogramok népszerűsítésére, összességében a Békés vármegyei lakosság életminőségének jobbítására, a demográfiai helyzet javítására szövetkezett a Békés Vármegyei Központi Kórházzal a kormányhivatal. A partnerségi szerződést csütörtökön a kormányhivatalban dr. Takács Árpád főispán és dr. Becsei László főigazgató főorvos látta el kézjegyével.

Kép

Kép

Nagy jelentőségű, célszerű, indokolt és szükségszerű együttműködési megállapodást kötünk ma a Békés Vármegyei Központi Kórházzal, ami a Békés vármegyei emberek javát, egészségtudatos nevelését, a szűrőprogramok népszerűsítését, az életminőség, s ez által a demográfiai helyzet javítását egyaránt szolgálja – hangsúlyozta dr. Takács Árpád. Békés vármegye főispánja kifejtette: „a kormányhivatal 2018-ban indította útjára a Közös érték az egészség elnevezésű szemléletformáló szűrőprogramját. Azóta a program a vármegye mind a 75 településére eljutott, s a népegészségügyi főosztály munkatársai 698 alkalommal, több mint 8 ezer személy egészségkockázat-becslését végezték el a különböző rendezvényeken. 1433 alkalommal mértek határérték feletti értékeket, ennyi esetben kellett további vizsgálatokra irányítani az érintetteket. 2019-ben a program új elemmel, az általános iskolai felső tagozatos tanulók ultrahangos pajzsmirigyszűrésével bővült. 11 településen 688 diák szűrése történt meg és 148 esetben további vizsgálatok elvégzését javasolta a szakorvos.”

Kép

A főispán hozzátette: idéntől újabb, a mentális egészségfejlesztést szolgáló elemmel egészült ki a program. A kormányhivatalban a közelmúltban megalakult a Békés Vármegyei Egészségfejlesztési és Szűrési Munkacsoport, amely a kitűzött célok megvalósítása érdekében együttműködik a Békés Vármegyei Központi Kórház berkein belül életre hívott munkacsoporttal – mondta. Elsőként Békéscsaba, a Sarkadi járás, illetve Dél-Békés lakói számíthatnak a szűrővizsgálatokon való megjelenésre szóló értesítésre – ismertette a részleteket dr. Takács Árpád.

Kép

Magyarország egészségügyi mutatói a koronavírus-járvány kezdetéig javuló tendenciát mutattak, azóta sajnos ez kedvezőtlenül változott. Igaz ez a szervezett szűréseken való részvételi hajlandóságra is. Ezen kívánunk változtatni, javítani – nyomatékosította dr. Becsei László. A Békés Vármegyei Központi Kórház elkötelezett a szűrőprogramok, az egészséges életmód népszerűsítésében, és az egészségnevelés ügyében, kiemelten fontos a primer és a szekunder prevenció. Az Egészséges Magyarország program, illetve a Nemzeti Népegészségügyi Program is ezt a célt szolgálják. A jövőben folyamatosan bővíteni szeretnénk a szűrővizsgálatokat és az együttműködésben résztvevő partnerek számát is – tette hozzá a Békés Vármegyei Központi Kórház főigazgató főorvosa. Kifejtette: Magyarországon továbbra is a két vezető halálok a szív- és érrendszeri megbetegedések, illetve a daganatos megbetegedések.

Kép

Szólt arról is, hogy kormányzati támogatással sikerült fejleszteniük az invazív kardiológiai ellátást, s megindult a daganatos betegségek kezelésében használt sugárterápiás gyorsító készülék cseréjének előkészítése is. Békés vármegyében nyolc egészségfejlesztési iroda működik, ebből egy az Orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézetben, a többi önkormányzati intézményekben. A szűrővizsgálatok biztosításában kiemelt szerep jut a szűrőbuszoknak is, amelyek a Belügyminisztérium döntése következtében a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központtól az Országos Kórházi Főigazgatósághoz kerültek – tudatta dr. Becsei László.
Mindannyian felelősek vagyunk a Békés vármegyei emberek egészségneveléséért, ez nem szabad politikai ciklusokhoz kötődő kampánytéma legyen, fontos a tartós javulás elérése – hangsúlyozta Herczeg Tamás. E célt szolgálja majd az „Egészségben, Békésben!” elnevezésű program, ennek megvalósításán dolgoznunk. Ez ügyben már az egészségügyi államtitkársággal és az Országos Kórházi Főigazgatósággal is egyeztettem – tette hozzá az országgyűlési képviselő.

 

Hazánkban a születéskor várható élettartam még mindig elmarad az uniós átlagtól. Az életmód 43, a genetikai tényezők 27, míg a környezeti elemek 19, s az egészségügyi ellátó rendszerek hatásai mindösszesen 11 százalékban befolyásolják a várható élettartamot. A prevenciós és a szűrőprogramok azért is rendkívül fontosak, mert a korai felismerés nagyon sok esetben életet menthet – ismertette Herczeg Tamás.

Forrás: Békés Vármegyei Kormányhivatal