Az ifjú gazdákkal is együttműködik a kormányhivatal
A fiatal gazdatársadalom segítése érdekében az Ifjú Gazdák Békés Vármegyei Gazdakörével kötött partnerségi szerződést a Békés Vármegyei Kormányhivatal. Az együttműködés kiemelt célja a generációváltás segítése, az, hogy apáról-fiúra szálljon a gazdaság, a megszerzett szakmai tudás és tapasztalat, illetve a mezőgazdaság versenyképességének javítása – hangsúlyozta dr. Takács Árpád főispán.

Magyarországon is gyorsuló ütemben öregszik a gazdatársadalom, a mezőgazdaságban generációváltás zajlik, ezért is támogatnunk kell az ifjú gazdákat – hangsúlyozta dr. Takács Árpád. A kormányhivatal a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés Vármegyei Szervezetével 2017-ben, majd a MAGOSZ-szal is együttműködési megállapodást kötött a gazdatársadalom hatékony segítése érdekében. A hivatal több főosztálya is napi kapcsolatban áll a gazdákkal. Az agrárkamarával közösen gyorsinformációs rendszert működtetünk, járási agrárinformációs fórumokat szerveztünk, segítjük a gazdákat a pályázatok benyújtásában – tudatta a főispán.

Magyarország elkötelezett az agrár-generációváltás támogatásában. Az Agrárminisztérium a mezőgazdasági generációs megújulással 2018 óta kiemelten, szakpolitikai program szintjére emelten foglalkozik, s 2019 végéig négy intézkedési tervet dolgozott ki. Kiemelt figyelmet fordítanak a családi gazdálkodást és a gazdaságátadást könnyítő jogszabályokra, a szemléletformálásra, a képzésekre és a támogatások bővítésére egyaránt. Vonzóvá kell tenni a gazdálkodó életformát, éppen ezért 2020-21 között a közép- és felsőfokú agrárképzési rendszert is átalakították. Ennek egyik eleme az, hogy létrejöttek az agrárszakképzési centrumok, amelynek mára mérhető eredményei vannak. Elindul a fiatal gazda pályázatok benyújtása. Ennek célja a generációváltás elősegítése és a versenyképesség javítása. A fiatal gazdákkal is kialakítunk egy gyorsinformációs rendszert: tájékoztatjuk a jogszabályi változásokról, az aktuális pályázati lehetőségekről, támogatásokról. Az esztendő második felétől járásonként fórumokat szervezünk, ahol szó lesz a termelési technológiákról, az adózással kapcsolatos tudnivalókról, de a globális klímaváltozás okozta kihívásokról is. Egy gazdaság életében az aranykort jelenti az, ha a fiú együtt tud dolgozni az édesapjával, hiszen a fiatal lendület, szenvedély, akarat és lelkesedés találkozik a tapasztalattal, bölcsességgel. Mi ezt az aranykort akarjuk segíteni, támogatni, hogy ez ne csak egy átmeneti időszak, hanem a mindennapok gyakorlatában megvalósuló alapszemlélet legyen. Nekünk kutya kötelességünk támogatni a gazdatársadalmat – nyomatékosította dr. Takács Árpád.

A fiatalok megtartása vidéken – és különösen a mezőgazdaságban – nem csupán agrárpolitikai szakmai kérdés, hanem nemzetstratégiai feladat. Ha nem tudunk vonzó jövőképet, megfelelő támogatást és megbecsülést nyújtani a mezőgazdaságban tevékenykedő fiatalok számára, akkor a generációváltás elmarad és ezzel együtt a jó minőségű, megbízható magyar élelmiszertermelés jövője is veszélybe kerülhet – hívta fel a figyelmet Vincze Dávid Edgár. Ma nem csak egy együttműködési megállapodás aláírását ünnepeljük, hanem egy közösségi és szakmai szövetség megerősítését is, amely közös értékeinkre, céljainkra és tapasztalatainkra épül. Az Ifjú Gazdák Békés Vármegyei Gazdaköre 2020-ban azzal a szándékkal alakult, hogy lehetőséget, érdekképviseletet és szakmai támogatást nyújtson a fiatal gazdálkodóknak, akik elkötelezettek a modern, fenntartható és versenyképes mezőgazdaság iránt – ismertette az Ifjú Gazdák Békés Vármegyei Gazdaköre elnöke. Békés vármegye mezőgazdasági hagyományai évszázadokra nyúlnak vissza. Ezen a földön mindig is megfért egymás mellett a hagyomány és a megújulás. A mai fiatal gazdák nemcsak örökösei ennek a tudásnak, hanem formálói a jövő agráriumának. Ők azok, akik már digitális technológiákkal dolgoznak a földeken, akik fenntartható szemlélettel tekintenek a termelésre és nemcsak a saját megélhetésükért, hanem a vidéki közösségek megmaradásáért is felelősséget vállalnak – tette hozzá Vincze Dávid Edgár.

Örömmel tölt el az együttműködési megállapodás aláírása az ifjú gazdákkal, hiszen Vincze Dávid Edgár fiatal gazdaként, az Ifjú Gazdák Békés Vármegyei Gazdaköre elnökeként és a NAK alelnökeként is segíti a Békés vármegyei agráriumot – mondta Kozsuch Kornél. A térség, a régió gazdaságátadási szerződéseit, pályázatait a Békés Vármegyei Földhivatal fogadja be. Most már egy szerződés benyújtásával, az abban felsorolt összes jogosultság, kötelezettség, mindennemű illeték, eljárási díj és adómegállítás nélkül átkerül az átvevő nevére. Ez jelentős kedvezmény, amely nagyban lerövidíti az ügyintézési határidőt – nyomatékosította a NAK és MAGOSZ Békés vármegyei elnöke.

Tavaly mintegy 12.300 egységes kérelmet nyújtottak be a Békés vármegyei gazdálkodók és ennek alapján 71 milliárd forint támogatásban részesültek.
A partnerségi szerződést dr. Takács Árpád főispán és Vincze Dávid Edgár, az Ifjú Gazdák Békés Vármegyei Gazdaköre elnöke látta el kézjegyével.