Jól vizsgáztak a védekezésben résztvevő szervezetek Békés vármegyében
Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
Ami a legfontosabb: szűkebb pátriánkban a rendkívüli téli időjárás nem követelt emberéletet, nem történt súlyos személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset, nincs és nem is volt a külvilágtól elzárt település, a hóhelyzet miatt járhatatlan útszakasz vagy vasútvonal, nincs magára hagyott, éhező, fázó, az időjárásnak kiszolgáltatott, ellátatlan embertársunk, éljen bárhol is Békés vármegyében – hangsúlyozta dr. Takács Árpád. Továbbra is fokozottan figyelünk a tanyán és külterületen élőkre, az egyedül élő idős embertársainkra, s szívünkön viseljük a várandós édesanyák, az állandó orvosi ellátásra szoruló, krónikus betegségben szenvedő emberek (például: vesedialízises) sorsát, ellátásának biztosítását is.

A védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet, illetve a közüzemi- és közműszolgáltatók is összehangoltan, fegyelmezetten tették, teszik a dolgukat. A Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság a védelmi és biztonsági igazgatásban érintett társhatóságokkal, a rendvédelmi szervekkel, a honvédséggel, a mentőszolgálattal, a polgárőrséggel szorosan együttműködve a lakosság élet és vagyonbiztonságának biztosítása, megőrzése érdekében szervezi és koordinálja a védekezést. Január 6-án déltől az mvb.ugyelet@bekes.gov.hu e-mail címen, illetve a +36(70)668-2212 mobilszámon – a rendkívüli téli időjárás alatt – a nap 24 órájában elérhető a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság ügyelete – tette hozzá a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság elnöke.

Az elmúlt öt napban Békés vármegye közútjain összesen 19, a hóhelyzettel összefüggésben 16 közúti közlekedési baleset történt, ennek során hatan szenvedtek könnyebb sérülést. A rendőrség munkatársai vármegye szerte 455, zömében külterületen egyedül élő idős, rászoruló személyt kerestek fel, hogy felmérjék tűzifa, élelmiszer vagy egyéb igényüket, közülük 43-an igényeltek segítséget. Az elmúlt napokban két kamiont kellett menteni. A polgárőrség, a mezőőrök, a tanyagondnoki szolgálat szintén teszi a dolgát. A gyulai kórházból egy engedély nélkül eltávozott, eltűnt 60 éves férfit sikerült időben megtalálni, így neki sem esett baja. Békés vármegyében az elmúlt napokban 1 autóbusz akadt el, buszok 4 esetben szenvedtek közlekedési balesetet, de személyi sérülés, szerencsére egyetlen esetben sem történt.

Három településen: Orosházán, Kétsopronyban és Mezőberényben volt jelentős számú, a három helyszínen mindösszesen 1040 fogyasztót érintő áramkimaradás vezetékszakadás miatt. A hiba elhárításának legrövidebb ideje alig haladta meg a 40 percet, de a leghosszabb esetben is mindösszesen bő 3 órát kellett elektromos áram nélkül lenniük az érintetteknek.
A szociális ágazatban január 7-én 8.00 órától él a vörös kód. A szociális ellátórendszer, illetve a hajléktalan-ellátásban tevékenykedő civil szervezetek, csakúgy, mint az önkormányzatok is, jól vizsgáztak. Általánosságban elmondható, hogy megye szerte ugrásszerűen megemelkedett a rászorulók részéről a tűzifa igény. Az odafigyelés, egymásra figyelés életet menthet. Ennek köszönhetően több településen, így például Vizesfáson is, a fűtés nélküli épületben élőknek tüzelővel és tartós élelmiszerrel segítettek.

Kijelenthetjük, hogy Békés vármegye eddig jól vizsgázott, sikeresen vette az akadályokat a rendkívüli téli időjárással vívott küzdelemben, s mindent megteszünk annak érdekében, hogy mindez a jövőben is így legyen. Kérem, vigyázzanak magukra és figyeljünk, figyeljenek egymásra – tette hozzá dr. Takács Árpád.