Kinevezték Békés Vármegye Koraszülött Nagykövetét, sikeres főzés a korababákért
A 23. Gyulai Pálinkafesztivál egyik kísérőrendezvényeként, hagyományteremtő szándékkal, 30 meghívott csapat részvételével rendezték meg a „Főzz és segíts!” elnevezésű jótékonysági főzést vasárnap. A nevezési díjakból befolyt 1,5 millió forintról szóló adománylevelet a helyszínen vette át dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed, a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány kuratóriumi elnöke. Egy esztendeig dr. Rózsavölgyi Katalin pszichiáter szakorvos Békés Vármegye Koraszülött Nagykövete.
Az időjárás is kegyeibe fogadta az „I. Főzz és segíts!” jótékonysági főzésre benevezett csapatokat, hiszen verőfényes napsütésben, családias légkörben, igazi fesztiváli hangulatban, környezetben, harminc bográcsban rotyogott a hungarikummá nemesedett gyulai kolbásszal főzött krumplipaprikás a gyulai vár tövében.
Egyszerre szolgálja a közjót, a közösségépítést, a nemzeti összetartozás és az identitástudat erősítését, hirdeti az élet tiszteletét, illetve támogatja a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány áldozatos tevékenységét, vagyis a korababák életesélyeinek javítását a Gyulai Pálinkafesztivál égisze alatt első alkalommal megrendezett jótékonysági főzés – hangsúlyozta dr. Takács Árpád.
Aki a gyermekekre épít, az a jövőt építi. A gyermeknapon tartott rendezvény egyik célja éppen az volt, hogy a családokra, a gyermekekre fókuszáljunk, s felhívjuk a figyelmet arra is, hogy a bajbajutottak segítése, az elesettek támogatása, ez az, amiért érdemes élni – nyomatékosította Békés vármegye főispánja. Dr. Takács Árpád bejelentette: az idei rendezvény sikerén felbuzdulva jövőre a határon túli magyarságot is megszólítva, a nemzeti összetartozás gulyáslevesének elkészítését hirdetik meg, s még több csapat részvételével rendezik meg a jótékonysági főzést.
A koraszülött-mentőautó megvásárlása Békés vármegye legnagyobb, legsikeresebb jótékonysági, adománygyűjtő akciója volt, de a fenntartása, működtetése is összefogást igényel. Ezért rendkívül fontos a mai rendezvény, hiszen egy nemes cél érdekében fogtunk ismét össze – hangsúlyozta dr. Görgényi Ernő gyulai polgármester.
Tavaly december 16-án a NAK által szervezett Békés Megye Agráriumért kitüntető díjak átadását követően született meg a jótékonysági főzés ötlete. Örömmel tölt el, hogy az NAK Békés Vármegyei Igazgatósága által összegyűjtött, helyi alapanyagokból készítik el a csapatok a paprikás krumplit – taglalta Kozsuch Kornél, a NAK vármegyei elnöke.
Egyetlen dolog bánt, hogy nem az én fejemből pattant ki a jótékonysági főzés ötlete. Cégcsoportunk és a pálinkafesztivál szervezői minden jótékonysági rendezvényt támogatunk – fogalmazott Bora Imre, a Gyulai Pálinkafesztivál fesztiváligazgatója.
A Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetsége, nevéhez híven a hungarikumok elkötelezett népszerűsítője. Ezért is örömteli, hogy a csapatok helyi alapanyagokból, a hungarikummá nemesedett gyulai kolbásszal paprikás krumplit készítenek – hangsúlyozta Prohászka Béla, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetsége alelnöke.
Dr. Takács Árpád főispán nélkül a viharsarki koraszülöttmentés ügye nem itt tartana. 2017-ben közösségi összefogással, adományokból vásároltuk meg a koraszülött-mentőautót, ami másfél évig állt. Azóta mintegy 900 koraszülött gyermeken tudtunk segíteni, a megfelelő időben, a megfelelő helyre eljuttatni – idézte fel a kezdeti nehézségeket is dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed. Aki a mai rendezvényen részt vett, az mindenki igazi koraszülöttmentő. Önök az önzetlen adományaikkal, mi a szaktudásunkkal teszünk a koraszülöttekért. A példás közösségi összefogásnak, a koraszülött-mentőautó működésének köszönhetően a viharsarki korababák semmi hátrányt nem szenvednek – mondott köszönetet az adománylevél átvételét követően a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány kuratóriumának elnöke.
A pálinkafesztivál, illetve az „I. Főzz és segíts!” Jótékonysági főzés szervezői egy esztendőre dr. Rózsavölgyi Katalin pszichiáter szakorvost kérték fel Békés Vármegye Koraszülött Nagykövetének.
Koraszülő édesanyaként számomra a legnagyobb öröm, hogy a gyermekeim szemébe nézhetek. Ígérem, hogy legjobb képességeim szerint a Békés vármegyei koraszülött babák és családok érdekében dolgozom – nyomatékosította dr. Rózsavölgyi Katalin.
A rendezvény a Békés Vármegyei Kormányhivatal, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés Vármegyei Igazgatósága, a Gyulai Pálinkafesztivál szervezői, illetve a Civilek az Egészségturizmusért és Kulturális Örökségünk Megóvásáért Alapítvány szervezésében valósult meg. A jótékonysági főzésen résztvevő valamennyi csapat oklevelet vehetett át.