Kulturális államtitkári látogatás Kétegyházán

2025.03.06. 18:25 | Békés Vármegyei Kormányhivatal

ASzakkör kormányzati program igazi sikertörténet. Hatszázmillió forintból jelenleg 17.500 ember szakkörözik heti rendszerességgel szerte a Kárpát-medencében. Az anyaországban 2.615 településen, Békés vármegyében 264 szakkör működik heti rendszerességgel, ötfős csoportokban. A Csoóri Sándor Program keretében tavaly Békés vármegyéből 51 csoport, több mint 72 millió forint támogatásban részesült – hangsúlyozta országjáró körútja során, csütörtökön, Kétegyházán Závogyán Magdolna.

Kép

A Békéscsabai Szakképzési Centrum Szentgyörgyi Albert Technikum és Kollégiumban néhány órával ezelőtt nyitottuk meg a 2. Országos Diák Sajtófotó Pályázatot. Örömmel tölt el, hogy a fotóművészet Kárpát-medencei szinten előtérbe került a fiatalok körében. Országjáró körutunk során a megyeszékhely mellett a második állomás mindig egy kisebb település, s dr. Takács Árpád főispánt kértem arra, hogy segítsen kiválasztani egy települést – tudatta a kultúráért felelős államtitkár.

Kétegyháza több szempontból is jó választás, hiszen jelen van a gazdakörök ereje, jelen vannak a nemzetiségek, biztosítottak a modern kistelepülési léthez szükséges szolgáltatások és infrastruktúra, középfokú oktatási intézmény, pezsgő civil és közösségi élet jellemzi a községet, amire lehet jövőt építeni. Egymást tisztelő, egymás munkáját segítő, közösen gondolkodó közösségről van szó, ahol egyszerre van jelen a tradíció tisztelete, az innováció és az attrakció is – nyomatékosította dr. Takács Árpád. Vidékinek lenni nemcsak komoly felelősség, hanem lehetőség is, amit szeretünk, s erre fogunk építeni a jövőben is. A vidéki emberek a jövő nemzeti csapata, s ezt kell, hogy tovább vigyük és továbbadjuk, itt kell jövőt biztosítanunk a gyermekeinknek is – tette hozzá a főispán.

Kép

A kormány által 2016-ban elindított Csoóri Sándor Program keretében tavaly Békés vármegyéből 51 csoport, több mint 72 millió forint támogatásban részesült. Külön örömmel tölt el, hogy ez a program Kétegyházán is megvalósult, s így ennek tapasztalatiról is tudunk beszélgetni. A tavaly mintaprogramként elindított Petőfi Kulturális Programban megkértük a kultúrstratégiai intézményeket az Operától a Nemzeti Színházig, hogy olyan utazó, tájoló csomagokat állítsanak össze, amelyek akár az 5 ezer fő alatti kistelepülésekre is elvihetők, értelmezhetőek.

Kép

Békés vármegyében tavaly a Petőfi Kulturális Programban 330 kulturális szolgáltatás valósult meg, ebből négy Kétegyházán, így a lakosság itt is minőségi, értékalapú kulturális szolgáltatáshoz juthatott. Én abban reménykedem, hogy ez a szám idén tovább emelkedik. Országjárásunk nem titkolt célja, hogy a helyi vezetéssel, civil szervezetekkel, megyei vezetéssel értékeljük az elmúlt időszakot, levonjuk a megfelelő tapasztalatot, s erre alapozva az elkövetkező években még teljesebb, színvonalasabb kínálatot tudjunk biztosítani – fogalmazott Závogyán Magdolna.

Kép

A kultúráért felelős államtitkár elmondta: országjáró körútjuk során az elmúlt héten kollegáival Komárom-Esztergom vármegyében, Vértesszőlősön jártak. A második útjuk Békés vármegyébe Békéscsabára és Kétegyházára vezetett. Országjárásunknak több célja van: egyik az, hogy felmérjük, a 2010 után indított kulturális kormányzati programok miként illeszkedtek, épültek be a helyi kulturális életbe, s a közösségi művelődés területen elindított kezdeményezések miként szervesültek a településeken. Fontos ezekből levonni a tapasztalatokat, ahhoz, hogy ki tudjuk jelölni a további fejlesztési irányokat. Lényegesnek tartom, hogy a kulturális kormányzat által az elmúlt 10-15 esztendőben elindított programok ténylegesen megjelentek az 5 ezer lélekszám alatti településeken is – tette hozzá.

Kép

Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár és dr. Takács Árpád főispán a polgármesteri hivatalban dr. Rákócziné Tripon Emese polgármesterrel és a képviselő-testület tagjaival egyeztetett. A Táncsics Mihály Művelődési Házban ASzakkörök munkájába is betekintettek, illetve a Kaláris Alapfokú Művészeti Iskola néptánc próbáján is megfordultak.

Forrás: Békés Vármegyei Kormányhivatal