Ötszázhetvennyolcmillió forintból újítják fel a Berényi utat Békéscsabán
Ötszázhetvennyolcmillió forintból felújítják a Berényi utat Békéscsabán, így mintegy 2,3 kilométeres szakaszon megújul Mezőmegyer bekötőútja. A kivitelező – január közepéig három ütemben – a Berényi út-Szarvasi út-Békési út-Baross utcai csomóponttól a Békéscsaba belterület határát jelző helységnévtábláig újítja fel az érintett útszakaszt – hangzott el a keddi sajtótájékoztatón.

Nagyon vártuk a mai napot, hiszen egy nagyon nagy jelentőségű, a békéscsabaiak életét meghatározó közlekedési beruházás indult el a napokban. Örömmel jelenthetem be, hogy elkezdődött a Berényi út felújítása, amely egyszerre köti össze Békéscsabát Mezőmegyerrel és csatlakozik az M44 gyorsforgalmi úthoz is. Naponta ezen az útszakaszon mintegy 7 ezer gépjármű halad át, tehát egy nagy forgalmú útról van szó, ami megérett a teljes körű felújításra – hangsúlyozta dr. Takács Árpád. Köszönet az Építési és Közlekedési Minisztériumnak és Békéscsaba önkormányzatának is az előkészítő munkáért. A fejlesztésnek köszönhetően biztonságosabbá és komfortosabbá válik a közlekedés az érintett útszakaszon. Az Új Békéscsaba Terv a helyi igényekre, adottságokra, elvárásokra épülő komplex fejlesztési program. Ennek része a most kezdődött útfejlesztés, a Berényi út felújítása is – tette hozzá a főispán.

Békéscsabán közkincs egy 1818-as térkép, amelyen látható, hogy a mai Berényi út helyén már több mint kétszáz esztendővel ezelőtt is a település egyik fő közlekedési útvonala volt – emlékeztetett Szarvas Péter. Az M44 gyorsforgalmi út megépülésével, bekötésével még inkább felértékelődött a Berényi út, megnőtt a forgalma, hiszen a városközpont ezen az útszakaszon keresztül érhető el. Így még inkább indokolttá vált ezen állami útszakasz felújítása. Tavaly októberben Lázár János építési és közlekedési miniszter Békéscsabán járt, akkor nagyon sok fejlesztési elképzelést, kérdést egyeztettünk. Ekkor kértük a Berényi út felújításához az állami támogatás biztosítását, amit ez úton is köszönök a csabaiak nevében – fogalmazott a vármegyeszékhely polgármestere.

Végre itt állunk a 46169 jelű, mezőmegyeri bekötőút mellett, amelynek a felújítását a napokban kezdtük meg – nyomatékosította Cserkúti András. Összesen bruttó 578 millió hazai forrásból, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. lebonyolításában valósul meg a 2,3 kilométer hosszúságú útszakasz teljes körű felújítása, amelyre 120 naptári nap áll a kivitelező rendelkezésére. A szükséges helyeken, lokálisan a pályaszerkezet cseréjét is elvégzik, a teljes szakaszon kétrétegű aszfaltburkolatot kap a Berényi út, rendezik a vízelvezető árkokat, mindkét oldalon másfél méter széles stabilizált útpadkát alakítanak ki és a kivitelezés végén tartós útburkolati jeleteket festenek fel.

A fejlesztés keretében a Berényi út-Szarvasi út-Békési út-Baross utcai csomópontban a centrum felé tartó három sáv bazaltbeton burkolatot kap. A kivitelezés három ütemben valósul meg. A munkálatok ideje alatt a közlekedők tájékozódását sárga hátterű, térképes jelzőtáblák segítik. A csomópontban a jelzőlámpás forgalomirányítás továbbra is működik, ugyanakkor a sávlezárások miatt torlódásokra kell számítani A közlekedők, kiváltképpen a reggeli és a délutáni csúcsforgalom idején, lehetőleg kerüljék el a csomópontot. A Berényi út további szakaszain is útfelújítási munkálatok zajlanak, így ezeken a részeken szakaszos félpályás lezárásokra és jelzőlámpás forgalomirányításra kell számítani – ismertette a részleteket a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vármegyei igazgatója.